Sport

2014.10.06. 13:05

A Dunaferr SE kajakosa, Pető Réka Dominika és Szellák Szabina is bekerült a korosztályos keretbe

Dunaújváros - A hétvégén rendezték meg Sukorón az idei kajak-kenu szezon utolsó országos versenyét, a Dunai István Emlékversenyt és Keretfeltöltőt.

Gallai Péter

Az eseményre összesen 1146 nevezés érkezett, a gyermek, kölyök, serdülő és ifjúsági korosztályok versenyzői csaptak össze az érmekért és a válogatott kerettagságért. A 9-13 évesek csak egy versenyszámban, 2000 méteren indulhattak, a 14 évesek és annál idősebbek a 2000 méteres távon kívül egy sprint számban is versengtek, a lányok 500, a fiúk 1000 méteren, a kenus lányok pedig 200 méteren mutathatták meg, ki a leggyorsabb.

Szellák Szabina. Fotó: Ónodi Zoltán

A Dunaferr SE kajak-kenu szakosztálya már eddig is számos válogatott kerettaggal büszkélkedhetett, férfi kenusaik a nyár folyamán biztosították helyüket a korosztályos válogatottakban. Épp ezért a keretfeltöltőn már nem is állt rajthoz Kovács Máté András, Némedi Konrád, Slihoczki Ádám és Kollár Kristóf.

A hétvégén két kajakos hölgy is kivívta magának a jogot, hogy részt vegyen majd a téli és tavaszi keret összetartó táborokban: az ifjúsági keretbe került Pető Réka Dominika, a kölyök keretbe pedig Szellák Szabina.

A Dunaferr SE eredményei:

C-1 női serdülő 200 méter: 8. Szundi Gabriella. K-1 női ifjúsági 500 méter: 1. Pető Réka Dominika. K-1 női ifjúsági 2000 méter: 1. Pető Réka Dominika, 7. Kiss Roberta. K-1 női serdülő V. évfolyam 2000 méter: 23. Hirsch Eszter. K-1 női kölyök IV. évfolyam 2000 méter: 15. Makádi Nikolett. C-1 férfi kölyök IV. évfolyam 2000 méter: 9. Siska Dávid. K-1 női kölyök III. évfolyam 2000 méter: 20. Csőregi Dorka, 22. Farkas Lilien, 27. Kiss Tímea.

C-1 férfi kölyök III. évfolyam 2000 méter: 8. Pető Ákos, 17. Györki Máté. MK-1 férfi gyermek II. évfolyam 2000 méter: 13. Decsi Márk. MK-2 férfi gyermek II. évfolyam 2000 méter: 10. Árva Bálint – Sári Roland. MK-1 női gyermek II. évfolyam 2000 méter: 3. Szellák Szabina, 28. Ercsei Hanga, 30. Boldis Csenge.

MK-1 férfi gyermek I. évf. 2000 méter (2003-as korosztály): 3. Gáspár Levente. MK-1 férfi gyermek I. évf. 2000 méter (2004-es korosztály): 6. Koós Marcell, 16. Éberhardt Richárd. PC-2 férfi gyermek I-II. évf. 2000 méter: 8. Derzsy Dániel – Kovács Áron. MK-1 férfi szabadidős 500 méter (2005-ös korosztály): 2. Kovács Bendegúz. MK-1 női szabadidős 500 méter (2005-ös korosztály): 7. Árva Gréta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!