Sport

2016.05.16. 17:35

A dunaújvárosi veteránok fiatalos lendülettel birkóztak

Dunaújváros - Bevallom, nagyon régen voltam birkózó versenyen, de most vasárnap megadatott nekem, mint ügyeletes tollforgatónak, hogy a Tusják János Emlékversenyen, a veterán országos bajnokságon ott legyek.

Jankó Árpád

Nagyszerű, megható pillanatoknak lehettem már a verseny előtt is tanúja. Több évtizeddel ezelőtti kiváló dunaújvárosi birkózó bajnokok találkozhattak régi riválisaikkal, csapattársakkal. Olyanok jelentek meg a Dunaújváros Sportcsarnokban, akik az első olimpiai bajnok Nyers Lászlónak, az első felnőtt magyar bajnoknak, Komóczi Gábornak voltak az utódai, tanítványai. Ők csak egy baráti légyottra érkeztek, hogy kibeszélgethessék magukat. Szép gesztus volt, hogy ezek a nagyságok most emelékplakettet kaptak Mátyás Gábortól, a Dunaferr SE elnökétől.

Tizennégy aranyérmet nyert a magyar utánpótlásban, a felnőttek között kétszer volt első, Eb-n ötödik, hatodik helyezett. - A mai birkózás látványos. Örömteli: sok a tehetséges gyerek a sportágban. Ezt tapasztalom Soltvadkerten is, ahol edzősködöm.

Ennyi karfiolfülű férfiembert már régóta nem láttam. De ahogy a rendezők bejelentették, a százhúsz nevezés helyett százhatvan veterán birkózó jött el vasárnap versenyezni. Az indulókat illusztris bizottság fogadta, és köszöntötte. Komáromi Tibor háromszoros világbajnok, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke, Orbán Győző a Dunaferr SE elnökségi tagja, Melkovics János kabinetfőnök, Tombor Csaba, a verseny elnöke. Nagyszerű házigazdának bizonyult a rutinos Mátyás Gábor sportköri elnök, akinek vezényletével peregtek a verseny előtti események. Ragyogó bemutatót tartottak Joó Gabriella edzőnő tornászlányai, és a taps után kezdődött a lényeg. Felsorakoztak a veteránok és a versenybírók is munkára készen várták a párokat. A verseny érdekességét jelentette az is, hogy ezen a veterán viadalon négy junior korú birkózó is szőnyegre lépett, hogy eldöntsék, ki lesz még az az egy szerencsés, aki indulhat majd az Európa-bajnokságon. Ő Egyed Balázs nagykanizsai birkózó lett.

Dudás György (felül) igyekszik felemelni az UTE birkózóját, Csiker Zsoltot. Miután az sikerült, meg is verte az ellenfelét. Dudás kötött- és szabadfogásban is első lett. Különdíjat is kapott. Fotó: Zsedrovits Enikő

Tizenhárom felnőtt magyar bajnoki cím tulajdonosa, Eb-n, vébén ezüst-, bronzérmes. - A birkózás szeretet és öröm. Él a sportág, itt Dunaújvárosban is. Ez jó. Most pörgősebbek, gyorsabbak a mérkőzések, de azért a mi birkózásunkban több volt a szép fogás.

Kezdhettünk tehát a 69 kilósoktól egészen a 130 kilósokig szurkolni az újvárosi veteránoknak. (Csak megjegyzem: harmincöt éves kortól hetven éves korig engedélyezett a birkózás a veteránoknál.) És nem csalódtunk. Az öregnek nevezhető birkózóktól (bocsánat a tisztelet nélküli megszólításért, mentségem, hogy nem véneket írtan) olyan régi fogásokat, megoldásokat lehetett látni, amilyeneket ma már az új szabályoknál (kétszer három perc...) már ritkán látható. Kiváló csaták, kemény odavágások, pörgetések, kiemelések következtek. Volt köztük kétváll is bőséggel. Jó hangulat, de nagyon komoly párharcok jellemezték a viadalt. No és fergeteges edzői, rokoni, családi, baráti hangos szurkolás kísérte az akciókat. Számunkra a nap fénypontjának mondható, hogy az újvárosi veteránok kitettek magukért az országos bajnokságon, mert csapatversenyben Baja után a második helyen végeztek. Nem akármilyen siker ez, hiszen közel ötven klub birkózója lépett a szőnyegre! Lássuk a dunaújvárosiak eredményeit kötött- és szabadfogásban. A kategória (korosztály) 76 kg: Szabó Miklós kötött. 5 hely, szabad 5. hely, Dudás György k. és sz. 1. hely, és még különdíj, A 85 kg: Pelsőczi Gábor k. 2, sz. 3. hely, A 97 kg. Kemény Norbert k. 1., sz. 3. A 130 kg Iván László k. 3, sz. 3. B korosztály 63 kg Kiss Károly k. 1., sz. 1. B 130 kg Papp Gyula k. 3, sz. 3., Balogh Richárd k. 5., sz. 3. C korosztály 69. kg Mátyás Gábor megsérült. C 97 kg Tolnai Zsolt k. 2, sz. 1. D 76 kg. Szegedi Gábor k. 2, D 130 kg. Király Ferenc k. 1., sz. 1. és különdíj. F korosztály 69 kg Mudra Mihály k. 2, sz. 2.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!