Sport

2017.01.12. 17:45

A dunaújvárosi vízilabdázók a csoportelsőséget tűzték ki célul

Dunaújváros - A holland Utrecht, a görög Olympiakos és a francia Lille csapata ellen próbálja meg kivívni a továbbjutást a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics vízilabda-együttese az Euroliga pénteken kezdődő, második csoportkörében.

Gallai Péter

Mihók Attila együttese szerdán este repült el Athénba, hogy csütörtökön már a helyszínen tudjanak gyakorolni. A lányok péntek este elsőként a holland Utrecht ellen kezdenek, majd szombaton a sorozat előző kiírásában negyedikként végzett Olympiakos Pireus, majd vasárnap a Lille lesz az ellenfél. Az esélylatolgatások alapján a továbbjutást jelentő első két helyre mindenképpen esélyes a dunaújvárosi együttes, különösen, ha az elmúlt időszak sikerszériájából indulunk ki. A DUE-Maarsk a bajnokság második szakaszában hatból hat meccset megnyert, közte a címvédő és tavalyi Euroliga-ezüstérmes Újpestet is megverték. A hazai rendezésű első kört úgy nyerték meg a többi között az olasz Messinát is maguk mögé utasítva, hogy a fél csapat kórházi kezelést kapott a meccsek előtt.

Gurisatti Gréta (j) bízik az együttesben, a továbbjutást mindenképpen elérhetőnek tartja Fotó: Ady Géza

A jó szereplés folytatásában bízik Gurisatti Gréta is, aki azt mondta, a holland csapatról nagyjából annyit tudnak, hogy hasonló a felépítésük, mint a Szentesé, amelyet szombaton győztek le bajnoki mérkőzésen. - Így ezen a meccsen már próbálgattunk több, péntek estére szánt taktikai elemet, ami szerintem jól működött. A francia csapattal, ami a válogatottra épül, decemberben kétkapuztunk Dunaújvárosban, ennek alapján azt mondom, kötelező ellenük a győzelem, Az Olympiakost nem nagyon kell bemutatni, klasszis csapat, több válogatottal évek óta ott vannak az Euroligában a legjobb négy között. Kíváncsiak várom, milyen erőt képviselnek, vannak-e olyan jók, mint az Újpest, amit ugye mi végre megvertünk... Szerintem jó csoportot kaptunk, a továbbjutás megvalósítható, nagyon várom, hogy be tudjuk magunkat sorolni, lássuk, ilyen együttesek ellen milyen játékerőt képviselünk.

A dunaújvárosi játékos szerint az is bizakodásra ad okot, hogy a keddi, Szeged elleni mérkőzésen csak hat gólt kaptak, Kasó Orsolya hatvan százalékkal védett, amiben segítettek a jó helyen lévő blokkok. Tehát a támadás mellett a védelem is jól működött.

- Azt gondolom, jó formában van a csapat, nincsen se betegség, se sérülés, azért mentünk ki, hogy megnyerjük a csoportot. Amennyiben a görögöket, akiket minden bizonnyal a klub fanatikus focidrukkerei is buzdítanak majd, legyőzzük, akkor azt gondolom, a negyeddöntőben nem sokan szeretnének velünk összekerülni, ha egy ilyen kaliberű együttest is felülmúltunk. Bár ne szaladjunk ennyire előre, haladjunk szépen sorban. Önbizalommal telve várjuk az összecsapásokat, mikor máskor, ha nem most hozzuk ki magunkból a legjobbunkat. Az is jó, hogy egyre szélesebb a taktikai repertoárunk, akár meglepő figurákkal is, amelyeket a világ legjobb csapatai ellen mutathatunk be - zárta gondolatait Gurisatti Gréta.

Így játszanak a második körben

Az első körben a négy négyes csoport első három helyezettje jutott tovább, a dunaújvárosiak hazai pályán végeztek az élen. A folytatásban a továbbjutókhoz csatlakozott a négy kiemelt, az előző szezon döntőse: a Sabadell, az Újpest, az Olympiakos és a Kirishi.

A péntektől vasárnapig tartó második csoportkörben szintén négy négyest alakítottak ki, ezekből az első két helyezett jut a negyeddöntőbe, ahol oda visszavágós alapon a győztesek egy második helyezettet kapnak ellenfélként.

A nyertesek az Euroliga, a vesztesek a LEN Kupa négyes döntőjébe jutnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!