Sport

2014.12.30. 18:10

A DFVE női ifjúsági vízilabdázói hibátlan mérleggel vezetik a pontvadászatot

Dunaújváros - Befejeződtek a női vízilabda bajnokságok küzdelmei, a Dunaújvárosi Főiskola együttesei nem vallottak szégyent az őszi szezonban.

Gallai Péter

A felnőttek két vereséggel a negyedik helyen zártak, csak három ponttal lemaradva az élen végző Szentestől. Mihók Attila megfiatalított, menet közben Magyar Kupa ezüstérmet is bezsebelő gárdája a bajnokság során nagy csatára késztette a bajnokaspiráns Újpestet, s nagy fölénnyel győzte le a címvédő Szentest, akik csak a Dunaújvárostól kaptak ki. Azonban tavasszal új fejezet kezdődik, mivel a szövetség a klubok javaslatára kettéválasztja a bajnokságot, alsó- és felsőházra, elkerülendő a 30-0-ás meccseket. Előbbiben az első kör első hat helyezettje szerepel majd oda-visszavágós rendszerben és mindenki nulla ponttal kezdi az új fejezetet a középszakaszban. Ebből két kör időpontja ismert: Menczinger Katáék március 14-én a Szentest fogadják, március 18-án pedig az UVSE-nékl szerepelnek.

Gurisatti Gréta a felnőtt mellett az ifi csapatban is jeleskedik Fotó: Ady Géza

Ami pedig az utánpótlást illeti: az ifjúságiak hibátlanul zárták az esztendőt, bajnokság két legponterősebb játékosa Gurisatti Gréta és Szilágyi Dorottya lett, akik a felnőt együttes mellett a válogatottban is szerepelhettek.

A serdülők úgy zártak az ötödik helyen, hogy a listavezető Újpesttől és a szintén előttük álló POLO SC-től szenvedtek vereséget. A csapat legeredményesebb góllövője Vályi Vanda, aki összesítésben a negyedik helyen áll.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!