Sport

2016.10.18. 18:55

A kupáért a Volánnal - Nincs dunaújvárosi hokis a válogatott keretben

Dunaújváros - A magyar jégkorong-válogatott már készül a hét nap hét mérkőzés tornájára, de addig még lesz bajnoki és kupameccs is. A DAB szerdán a Fehérvár AV 19-et fogadja 17 órakor a kupában.

Dunaújvárosi Hírlap

Három újabb honosított, összesen négy kapus, tizenkét hátvéd és húsz csatár kapott meghívót Rich Chernomaztól. Hétfőn kijelölték a felnőtt férfi válogatott 2016 novemberi csapatát, közülük kerül ki a 25+3 fősre tervezett játékoskeret, amely részt vesz a 7 Nemzet Hoki 7-en, azaz jégre lép Kanada ellen november 1-jén a Tüskecsarnokban, majd november 3. és 6. között ugyanezen a helyszínen az EIHC-tornán, amelyen Dánia, Olaszország, Lengyelország, Ausztria és Dél-Korea válogatottját látjuk vendégül.

A májusi A csoportos keretből többen hiányoznak, Galló Vilmos és Sebők Balázs klubcsapata továbbjutott a Champions Hockey League harmadik fordulójába, emiatt nem tudnak a válogatotthoz csatlakozni, és a tengerentúlon jégkorongozó játékosaink sem térnek haza. Kivéve Garát Zsombort, aki viszont a juniorválogatottal gyakorol. Sérülés miatt ketten nem kaptak meghívást, Jesse Dudas műtéte után lábadozik, Szabó Pál Krisztián szintén problémákkal küszködik.

Huszonnégy ponttal a dunaújvárosi Keegan Dansereau vezeti a kanadai táblázatot Fotó: Ady Géza

A keretben három új játékos van, akik magyar felmenőkkel bírnak, és az elmúlt szezont Magyarországon töltötték, tehát a vb-re jogosulttá válnának a szereplésre. Kovács Bronson a védelmet, Brance Orban és Christopher Bodo a csatársort erősítheti.

De ne nézzünk ennyire előre! A válogatott menetelése előtt foglalkozzunk a Dunaújvárosi Acélbikákkal, akik ma 17 órakor Magyar Kupában a székesfehérvári csapatot fogadják.

Azt még nem tudni, hogy a megyeszékhely az EBEL- vagy a MOL Ligás csapatával érkezik, de az mindenképpen borítékolható, hogy remek mérkőzésre számíthatunk a szomszédvárok találkozóján ma este.

Továbbra is a védelem megerősítését tartja egyik legfontosabb feladatának a csapat szakvezetése, amely a közelmúltban igazolt észt válogatott kapus Villem-Henrik Koitmaa, illetve a lett Kalvis Ozols mellett újabb hátvéddel egyezett meg. A klubvezetés beszámolt arról, hogy Dunaújvárosban folytatja pályafutását a finn Jere Ölander, aki ráadásul komoly MOL Liga tapasztalatokkal felvértezve igyekszik még stabilabbá tenni együttesünk védelmét. A 27 éves, 192 cm magas bekk, a Jokerit neveltje, végigjárta Helsinki korosztályos csapatait, majd a felnőttek közt is bemutatkozhatott Európa egyik legerősebb bajnokságában. Ott azonban nem tudott megragadni, a másodosztályban folytatta a játékot, majd a 2013/2014-es szezonban a Ferencváros játékosaként mutatkozott be a MOL Ligában, ahol 33 mérkőzésen 27 pontot (9 gól, 18 assziszt) szorgoskodott össze hátvéd létére. Az elmúlt két szezonban Finnországban és Norvégiában játszott

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!