Sport

2012.12.18. 20:58

A legjobb kajakosokat, kenusokat külön díjazták

Dunaújváros – Évzáró összejövetelt rendezett hétfőn este a Dunaferr SE kajak-kenu szakosztálya, különböző elismerések is gazdára találtak.

Gallai Péter

A lemezalakító szabadidőparkjába várták a szakosztály versenyzőit, edzőit, támogatóit, akik szép számmal meg is jelentek az összejöveleten, ahol Pető Zsolt novemberben megválasztott elnök köszöntötte őket, majd az egyéb elfoglaltságai miatt távozó elődje – aki a vezetőség tagja marad – Devecseriné Hegedűs Tünde értékelte az esztendőt:

– Szerencsére eredmények terén van miről beszélnünk, s öröm látni, hogy a nagyok mögött egyre eredményesebbek a fiatalok is. 2012-ben volt gyermek, serdülő és magyar bajnokunk, a sok ifjúsági győzelem mellett. A nemzetközi porondon is remek teljesítményeket értek el versenyzőink, akik közül ki kell emelnem Hajdu Jonatánt. Azt is tudjuk, hogy nem volt könnyű év az idei, nehéz volt akár csak a hétköznapokat, vagy az edzőtáborokat megoldani. Ebben nagy segítségünkre volt Mátyás Gábor, a klub elnöke, valamint szponzoraink, akik ha nem lennének, nem tudnánk létezni.

Mátyás Gábor kiemelte: az egyesület egyik legsikeresebb szakosztálya a kajak-kenu, amit próbáltak lehetőségeikhez képest támogatni azért, hogy minél több versenyen és edzőtáborban ott lehessenek a dunaújvárosi sportolók. A szomorú létesítményhelyzet közepette annak is örül, hogy a csónakház még olyan állapotban van, amit lehet sportcélokra használni. Ezután átadta a Dunaferr SE által alapított Év utánpótlás sportolója díjat, amit Hajdu Jonatán vehetett át.
– Ezzel az elismeréssel már példakép vagy a többiek előtt – tette hozzá, majd a nevelésben végzett munkájáért Hubik András vezetőedző is díjat kapott.

Hubik András (balról) a kajakosok, kenusok évzáróján sok fiatalnak gratulálhatot az év végén (Fotó: Vohlmann György)

A folytatásban Pász Péter szakosztályvezető a klub Európa- bajnok kenusának, Sáfrán Mihálynak köszönte meg a másfél évnyi együtt töltött időt, akire mindig úgy nézhettek fel a gyerekek, mint követendő sportemberre. Ugyanis jelen állás szerint Sáfrán máshol folytatja pályafutását. Az elismeréseknek ezzel még nem volt vége, Hubik András és Molnár Gergő edző korosztályaik legjobbjait jutalmazta, Devecseri Ádám, Hajdu Gergő, Hajdu Jonatán, Horváth Máté Sebestyén, Kiss Balázs, Kovács Máté és Némedi Konrád személyében. Majd Hubik András Vass András, Pető Réka, Kiss Roberta és Goldscmidt Bence, Molnár Gergő Pintér Krisztián, Hegedűs András, Kollár Kristóf, Virág Roland, Slihoczki Ádám, Pető Ákos és Szellák Szabina, Weixl Mónika edző pedig Székely Dorka, Gáspár Levente, Kiss Viktor és Makádi Nikolett munkáját értékelte ajándékkal, kupával, oklevéllel. A sor végén a Weixl, Hubik, Molnár edzőtrió is jutalomban részesült.

A szenioroknak sem kell szégyenkezniük

Az est során nem feledkeztek meg a szenior versenyzőkről sem, akik szintén sok éremmel gazdagították a medálkollekciót az év során. Ajándékot vehetett át Hubikné Tarján Éva – aki vezetőedzői posztjáról való visszavonulása után sem szakadt el szeretett sportágától –, Jászainé Hajdú Rozália, Balogh István, Józsa István, Juhász Attila, Kálmán Sándor, Marinkó György, Varga József, Vedelek István, valamint Vidák István.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!