Sport

2013.09.04. 05:25

Radulovics: Hatalmas meglepetés számomra ez a győzelem

A Dunaújvárosi Kohász NB I-es női kézilabdacsapata remek rajtot vett szombaton a bajnokságban. Mátéfi Eszter együttese tizenegy góllal nyert Veszprémben.

Jankó Árpád

„Olyan érzésem volt Veszprémben, amilyen annak idején a hőskorban a Dunaferr-mérkőzésen volt látható. Valahogy így játszott, főleg így védekezett az akkori csapat, mint ahogy most a lányok tették. Természetesen ehhez kapcsolódott egy nagyszerű teljesítmény Vig Vivien kapusunktól. Ilyen védekezéssel lett az a régi nagy csapat bajnok.

”Ezt nyilatkozta Radulovics Bojana szakmai igazgató a Veszprém Barabás felett aratott komoly győzelem után. 

– Nyugodtan mondhatjuk, hogy ez fantasztikus bajnoki nyitánynak számít és hatalmas, kellemes meglepetés számomra ez a győzelem. De azt is hozzáteszem: végig küzdöttek a játékosaink, egymást kisegítve hajtottak, tehát ez a mentalitás is sokat jelentett a győzelem elérésében – folytatta Radulovics. 

Vig Vivien kapus valóban megbabonázta a veszprémi támadókat. Sokat mond, hogy a nagyon gólerős veszprémi beálló, Takács Bianka egyetlen gólt sem dobott, az átlövő Tóth Eszter hat góljából pedig három hétméteresből esett. Viszont a D. Kohász harminc gólján többen is osztoztak. Bulath hét találata mellett ötöt Vincze Melinda ért el, és hárman dobtak négy gólt.Vincze Melinda szerint a nyitott védekezés ellen teljesen tanácstalanná vált a veszprémi együttes.


Vincze Melinda szélső (balról) és Vig Vivien kapus nagy érdemeket szerzett a rajton, Veszprémben (Fotó: Vohlman György)


– A második félidőben már nem volt kétséges a győzelmünk, csak annak a különbsége. Az addigi kisebb hibák is elmaradtak, és a lerohanásokból pedig egyre jobban növeltük az előnyünket. Remekül játszottunk, és ez igazi csapatmunka volt – emlékezett vissza a szélső. Nem véletlen, hogy a hazaiak mestere, Róth Kálmán a következőképpen értékelt a mérkőzés után: – A Kohász a játék minden elemében sokkal jobb volt nálunk. De ami nagyon elszomorít, hogy akaratban és küzdő szellemben is alul maradtunk.Vele ellentétben természetesen Mátéfi Eszternek, a Dunaújvárosi Kohász vezetőedzőjének volt miért örülnie.

– Azért egy nyitányon tizenegy gól különbséggel nyerni annak a Veszprémnek az otthonában, amelyik tavaly többször is megleckéztetett bennünket, örömteli élményt jelent. Nemcsak agresszíven védekeztünk, hanem mindenki fegyelmezetten, taktikusan védte a kapuját. Ez maximális összpontosítást követelt valamennyi játékostól. És bírtuk erővel, mert a cserékkel sikerült pihentetni néhány játékost. Ebből is látszott, hogy a keret fizikai állóképessége is kiváló – összegzett a Kohász szakvezetője.

Egyszóval: ez a nagykülönbségű idegenbeli győzelem kiváló csalogatót jelenthet a szombati első hazai mérkőzésre, amelyet hat órakor rendeznek meg a Dunaújváros Sportcsarnokban, amelyen az ellenfél a legjobb négy közé igyekvő Vác csapata lesz. Az elhamarkodott tipp, a fiksz egyes helyett legyünk azért óvatosak.

A Vác elleni mérkőzés egészen más lesz, mint a veszprémi volt. Abból sem lehet kiindulni, hogy a váci gárda alig tudta megverni a BSE együttesét hazai csarnokban (20-18), de azért ne legyünk álszerények sem. Az első hazai találkozón saját közönsége előtt a Dunaújvárosi Kohász csapata rendelkezik kellő önbizalommal, és akarattal annak érdekében, hogy szurkolóinak kellemes órát szerezzen. Azaz nyerjen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!