Sport

2015.07.19. 08:23

A Makita-Hikari Dojo karatékái közül többen kiváló eredményekkel zárhatták a iskolai esztendőt

Dunaújváros - Már javában tart a szünidő, de még csak most lett teljes a kép a Makita -Hikari Dojo karatékáinak tanulmányi eredményéről is, akik a sport mellett, az elmúlt évekhez képest jelentős javulást tudnak felmutatni ezen a téren is.

Gallai Péter

Kitűnő tanulmányi eredményt értek el: Eszenyi Ákos, Fatalin Viktória Zsófia, Szombati Milán, Szabó Levente, Hajdu Luca az Arany János Általános iskola tanulói, Burkovics Levente, Pásti Anna, Szatmári Gergő a Móricz Zsigmond Általános iskola tanulói és Szilasi Szonja a Petőfi Sándor Általános iskola tanulója. Ezen túlmenően még 5-6 diáknak hiányzott egy-két tized a kitűnő eredményhez.

Szatmári Eszter, Szatmári Gergő, Burkovics Levente a Móricz iskola külön elismerését kapta tanulmányi és sport munkájáért. Miskovitz Máté pedig Kisapostag sportjáért díjat vehetett át. Kovács Bence a Rudas középiskola végzős diákja Rudas sportjáért díjat kapott iskolájától és az érettségin testnevelés tantárgyból is kiváló eredményt ért el, több más tantárgy mellett. Végezetül a legrangosabb elismerés Kovács Mátét illette ballagása alkalmából, aki az igen ritkán adományozott Arany plakett díjat kapta az Arany János iskolától. A rangos elismerés mellett pedig idén ismét, összeségében másodszor vehette át az Emberi Erőforrások Minisztériumától a Magyarország Jó Tanuló Jó Sportoló díjat . Az elismerésben Gróf Andrásné tanárnőnek van elévülhetetlen érdeme, aki Mátét sok éven keresztül patronálta, hogy megyei és országos szinten is megkapja az elismeréseket.

Ami pedig a karatét illeti: az edzések július végéig még tartanak, s a hétvégén Budapesten tizenöt fővel vettek részt a hikarisok a Magyar JKA Karate Szövetség Gasshuku (edzőtábor) rendezvényén, melyen az edzéseket Sawada Kazuhiro és Kazuaki Kurihara japán instruktorok vezették.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!