Sport

2014.10.27. 13:35

Befejeződött a sárkányhajósok idei sorozata

A Bánki-tavon rendezték meg ezt az utolsó versenyt. Tehát vége a szezonnak. A Dragon Steel Sportegyesület Bánkon vegyes (tíz férfi és nyolc nő) csapattal indult kétszáz és ötezer méteren.

Jankó Árpád

Délelőtt a rövidebb távon szervezték meg a viadalt. A dunaújvárosi csapat a leigazolt versenyzői kategóriában szoros, nagy csatában a második helyet szerezte meg. Ez az ezüst nagy örömet okozott a csapatban.

Az idei gyakorlatban látható volt, hogy az év első és az utolsó versenyein a hosszú távú viadalok domináltak. A tervezett 2x2500 méter helyett végül 1x5000 méteren kellett az üldözéses versenyen megküzdeni. Ez embert próbáló, borzasztósan hosszú táv volt mégpedig kemény tempóban. Az eredmény szerint viszont megérte a szenvedés, hiszen harmadik lett a csapat.

A kép az utolsó nagy versenyen Bánkon készült. De amíg lehet,  a vízi edzéseket megtartják

A Dragon Steel ezek után kezdheti az idei mérleget, a teljesítményt értékelni. Röviden összefoglalhatjuk: hat bronzérem a Magyar Bajnokságban. Kis döntőben győzelem Ravennában a Klub Világbajnokságon, s ezeken kívül több hazai versenyen helyezések.

Most már az új, legfontosabb feladat a klubnál a felkészülés a jövő évi nagy derbikre. Például a 2015. évi Budapesti Klub Európa-bajnokságon a sikeres szereplés a komoly terv. Az egyesület a premier és a szenior csapattal szeretné képviseltetni magát az Eb-n.

Végezetül álljon itt a Bánkon szereplő dunaújvárosi csapat résztvevőinek névsora: Balanek Gyula, Bíró Andrea, Csonka Edit, Hegedűs Ákos, Hegedűs Péter, Inger Ádám, Inger Zita, Kindle Marcell, Lengyel Csilla, Liszi Máté, Mester Zoltán, Mester Zoltánné, Palcsek Péter, Rubicsné Guld Lívia, Társy Kitti, Terényi Anna, Tóth Edit, Vajer Pál, Vasinka Karolina.

Tóth Edit, a Dragon Steel Sportegyesület vezetője arról is beszámolt, hogy habár már nincs rangos verseny, azért a vízi edzések továbbra zajlanak. Legalábbis addig, amíg azt az időjárás engedi. Ezt követően megkezdődnek a kondíciós edzések, ugyanis folyamatosan mérik a hajósok fizikai állóképességét. Ez kötelező, mert csak felkészült versenyzőkkel lehet a jövő évi nagy viadalokon beülni a sárkányhajóba. Ha meghívást kap a klub medencés versenyekre, akkor azon indul a Dragon Steel. Az új tagok toborzása pedig folyamatos. Négy olyan új taggal bővült a létszám, akik két-három hónap alatt csapattagok lettek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!