Sport

2016.10.10. 19:45

Rengeteg érmet szereztek a dunaújvárosiak

Dunaújváros - Szeptember 8-án Mogyoródon rendezték meg az I. Shokukan Kupa elnevezésű karateversenyt. 25 egyesület, 183 versenyző, 369 nevezéssel képviseltette magát a nyári szünet utáni első megmérettetésen.

Dunaújvárosi Hírlap

A dunaújvárosi Makita-Hikari Dojo karatékái is készültek a viadalra, és ismét nagyon sok szülővel, hozzátartozóval együtt résztvevői is voltak az eseménynek. Az első négy korcsoportban utánpótlás és haladó korcsoportos bontás volt, hogy a kevesebb ideje edzést látogató kisebb gyerekek is fel tudják mérni képességeiket.

Az egyes korcsoportokban és versenyszámokban kisebb-nagyobb mezőny gyűlt össze, így ennek megfelelően volt könnyebben vagy nehezebben jó helyezést elérni. A hikaris versenyzők igyekezetével általában nem voltak gondok, de karate-technikailag lesz feladat az elkövetkező időszak edzésein. A versenyre visszatérve: szinte kivétel nélkül minden hikaris érmes helyezést szerzett, és akinek most nem sikerült, azoknak sem kell szégyenkezniük, mert rendesen odatették magukat, küzdöttek szépen.

Szatmári Gergő, Szombati Milán, Hajdu Luca több számban is első helyezést szerzett.

- Kiemelkedett Kovács Bence aki a junior kata és kumite számban, majd a felnőttek között kumite számban is érdekelt volt. Alig több mint fél óra alatt több kumite mérkőzést játszott le. Először a juniorok kumite számában lett első, majd a felnőttek között is a döntőig menetelt. Itt ellenfele, ő csak a felnőttek között volt érdekelt, igen dinamikusan és Bencétől pihentebben mozgott. Bence itt két szabálytalan találatot szenvedett el ellenfelétől, de mindkétszer folytatta a mérkőzést, és a végén a dicséretes második helyen végzett. Az eredmény kihirdetésénél vastapsot kapott a közönségtől - értékelte tanítványát Schneider László edző.

(Németh Kitti és Schneider László versenybíróként is tevékenykedett a mogyoródi eseményen.)

Két hét múlva Salgótarjánban lesz folytatás és a Makita-Hikari Dojo csapata bizakodik, hogy a november végi kadet, junior és felnőtt ESKA Eb-n - amely Athénban lesz - három-négy sportolójuk is helyet kap a magyar válogatottban.

(A dunaújvárosi versenyzők részletes eredményeit holnapi számunkban közöljük.)

Az Európa-bajnokságra is készülnek a Hikari Dojo sportolói

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!