A sikeres súlylökőcsapat egyben jó társaság

Erdei ösvényt, iskolai lépcsőházat, ezernyi ötlettel mindent kihasználnak, hogy a tanítványaikkal gyakoroljanak. (Megjegyzem: egy nagy lehetőséget szalasztott el a város, mert lehetett volna a vadonatúj műfüves labdarúgópálya mellé egy rekortán futópályát is építeni egy füst alatt.)

De térjünk rá írásom főszereplőjére, aki nem más mint Pappné Házi Éva, a vasváris atlétagyerekek edzőjének fia Papp Péter, a Bánki középiskola testnevelője, s természetesen az atlétika szerelmese.

A tanár úr gyerekkorában futballozott, atlétizált, pontosabban négypróbázott. Tíz éve kezdte el a pedagógusi pályát, amelyet nem foglalkozásnak, hanem hivatásnak tekint.

- A munkámat alkotásnak, kiteljesedésnek tartom. Mindig szeretnék a diákjaimnak többet adni, ami által én is többet kapok tőlük. Pláne, ha a fáradozásnak eredménye is van.

Márpedig Papp Péter esetében van. A dunaújvárosi Bánki középiskola leány súlylökőcsapatával két évvel ezelőtt rögtön megyei bajnok lett, az országoson pedig ötödik helyen végzett.

- A következő évben annyira belelkesedtek a lányok öten , hogy már nyáron, augusztus 5-én elkezdtük a felkészülést az újabb bajnokságra. Ismét megnyertük a megyeit, az országoson pedig bronzérmet szereztünk. Pedig ezeknek a lányoknak nincs súlylökő múltjuk, nem foglalkoztak ezzel az általános iskolában. Kézilabdáztak, vízilabdáztak, egyik kajakozott, a másik tornázott. Rendkívül szorgalmas ez a társaság.

Hogy mégis hogy alakult meg ez a kis csapat? Az edzésre jött lányok mosolyogva mesélték: a tanár úr nem adta fel, folyamatosan agitálta őket, és végül vállalták. És nem bánták meg. Hogy miért? Hát a sikerért tavaly 9,30 volt a csapat eredménye , meg azért is, hogy jó a társaság .

- Ahhoz pedig, hogy ilyen messze dobják el a négykilós vasgolyót az erőn kívül más is kell: technika, türelem, kitartás, és agyi munka - mondta Papp tanár úr. Aztán megjegyezte:

- Ez a tevékenység soha nem ér véget. Most új csapatot kell építeni a végzettek helyére. Ez pedig két évnek lesz a programja. A kiválasztásnál akkor van egy pedagógusnak szerencséje, ha több olyan fiatal kerül a látókörébe, aki már kisgyermekkora óta megmérgezett a mozgás szeretetével. Ez pedig csakis a szülőtől és a régebbi pedagógusoktól függ. Sajnos nem vagyok túlzottan optimista Jó, ha a mai iskolások, fiatalok harminc százaléka sportol, mozog rendszeresen. Édesanyámmal esténként sokat beszélgetünk erről is. Egymást buzdítjuk, motiváljuk. Majd mindig az a vége: csinálnunk kell tovább bármilyen is a körülöttünk lévő valóság, s bármennyi is az akadály. Hogy mi hajt minket? Magam sem tudom.