Sport

2015.02.18. 14:30

A téli felmérővel kezdték a szezont a Dunaferr SE kajak-kenusai

Dunaújváros - A hétvégén rendezte meg a Magyar Kajak-Kenu Szövetség a sportág hagyományos téli felmérő versenyét, az utánpótlás korosztályok legnagyobb szárazföldi regattáját, a Héraklész Fizikai Felmérőt.

Gallai Péter

Az évről-évre egyre népesebbé váló eseményt a nagy érdeklődés miatt már tavaly is három helyszínen bonyolították le, idén Győrött, Pakson és Tiszaújvárosban futottak, húzódzkodtak, emeltek lábat és nyomtak fekve a 9-18 éves kajakosok és kenusok összesen több mint ezerötszázan.

A Dunaferr SE versenyzői Pakson jártak, kivéve Pető Réka Dominika, aki Győrben állt rajthoz, miután tanulmányait a második félévtől ott folytatja. Közülük hárman állhattak fel a dobogó legfelső fokára: Pető Réka Dominika, Némedi Konrád és Gáspár Levente. Ezüstérmes lett Kiss Roberta és Kovács Máté András, bronzérmet szerzett Koós Marcell és Farkas Dorián. A 9-16 éveseknél az 1-6. helyezett részesült éremben, az eredményhirdetéseken a fentieken kívül medálnak örülhetett még Horváth Patrik Márk (5.), Kovács Áron (5.) és Makádi Nikolett (5.) is.

Pető Réka a víz helyett ezúttal szárazföldön jeleskedett
Fotó: Ady Géza

Dunaújvárosból az alábbi fiatalok indultak még: Éberhardt Patrik, Nyikos Dániel, Árva Bálint, Decsi Márk, Sári Roland, Kovács Bendegúz, Siska Dávid, Pető Ákos, Györki Máté, Derzsy Dániel, Siteki Noel Dominik, Tunyogi Ádám, Mányi Zsófia, Ercsei Hanga, Csikós Gréta, Mérges Anna.

Storcz Botond felnőtt vezetőedző, Kovács Tamás szakmai koordinátor és Schmidt Gábor főtitkár társaságában Pakson járt, az itt szereplőkhöz az Atomerőmű SE elnöke, az olimpiai bajnok cselgáncsozó, Kovács Antal mellett a sportág világbajnoka, az Atomerőmű színeiben versenyző Boros Gergely is kilátogatott. Megnyugtatónak tartom, hogy egyre szélesebb az utánpótlás bázisa a sportágnak. A gyerekek nagy lelkesedéssel dolgoztak, és megmutatkozott, hogy továbbra is jó alapokon fekszik a kajak-kenu sport - mondta Storcz Botond.

- Lenyűgöző volt a fiatalok lelkesedése, és jó érzés látni, hogy egyre több gyerek van jelen a sportágban. Volt olyan korcsoport például, amelyben több mint nyolcvanan neveztek, kiugró eredmények is születtek, és megnyugtatással töltött el, hogy a mezőny több mint fele alkatában már olyan, amely azt mutatja, újabb sikerekre készülődhet sportágunk - mondta Győrben Hüttner Csaba utánpótlás vezetőedző.

 

Címkék#kenu#kajak

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!