Sport

2014.07.31. 15:25

A Vidi az esélyesebb - A pontszerzéshez is bravúrra lenne szükség

Dunaújváros - A 2014/2015. évi OTP Bank Liga NB I második fordulójában szombaton 16.30 órakor a Videoton FC vendégeként lép pályára a Dunaújváros PASE labdarúgócsapata.

Gróf András

A két Fejér megyei csapat mérkőzése a táblázaton elfoglalt helyezéstől függetlenül mindig igazi presztízs-csatát hozott, amelyben általában a hazai csapat diadalmaskodott. Legutóbb tizenegy évvel ezelőtt látogatott dunaújvárosi együttes első osztályú találkozóra a megyeszékhelyre. Igaz, az akkori, főként fiatalokból álló gárda 4-0-ra kikapott a rutinosabb ellenfelétől. Érdekesség, hogy a Videoton összeállításában szerepelt Szalai Tamás neve, aki jelenleg az újvárosi keret tagja.

Az első fordulóban mindkét együttes 3-0-ás mérkőzést játszott. Nagy különbség viszont, hogy amíg az újvárosiak vereséget szenvedtek, addig a Videoton győzni tudott ilyen arányban. A székesfehérváriak hazai környezetben a Lombard FC Pápa gárdáját verték Juhász Roland kettő és Nikolic Nemanja találataival. Hasonlóság még, hogy mindkét együttesből kiállítottak egy-egy játékos az első játékrészben. További egyezőség, hogy Villám Balázst és Kovács Istvánt is két soron következő bajnoki találkozóról tiltotta el a Fegyelmi Bizottság.

A szombati találkozó egyértelmű esélyese a hazai csapat, hiszen a soraiban válogatott játékosok sora szerepel. Legújabb szerzeményük az Olaszországból hazatérő Feczesin Róbert, aki a másodosztályú Padovától érkezett a héten. A Videoton tehát Magyarország egyik „topcsapata", amely ellen már a pontszerzés is hatalmas bravúrnak számítana.

Dobos Barna szakmai igazgatónak nem csak a jobb oldali védő, Villám Balázs eltiltása jelent gondot, hanem sérülések is hátráltatják a felkészülést. Erősen kérdéses Muscat és Thiago szerepeltetése, de Lázár Zsolt sincs százszázalékos állapotban. Tehát jelentős változás nem várható az elmúlt heti összeállításhoz képest, de a hétközi formák alapján azért néhány csere azért elképzelhető.

A találkozó játékvezetője Bognár Tamás lesz, aki Vas megyéből érkezik. Asszisztensként a munkáját Ring János és Berettyán Péter segíti majd. A második forduló már ma a következő két mérkőzéssel elkezdődik: Puskás Akadémia FC – PMFC-Matias, MTK Budapest – DVSC-Teva. A dunaújvárosiak székesfehérvári találkozóján kívül szombaton játsszák a Nyíregyháza FC – MVM-Paks és a Kecskeméti TE – Szombathelyi Haladás meccseket. A vasárnapi záró nap programjában három összecsapás szerepel: Lombard FC Pápa – Ferencvárosi TC, Győri ETO FC – Budapest Honvéd, Újpest FC – DVTK.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!