Sport

2016.11.02. 22:50

Acélbikák a szurkolók élén

Dunaújváros - Kedden este a budapesti Tüskecsarnokban megkezdődött a Magyarország - Kanada mérkőzéssel (1-5) a 7NEMZETHOKI7 elnevezésű jégkorong-sorozat. A találkozón, mint ahogy azt már az elmúlt években megszokhattuk, a magyar szurkolótábor igencsak kitett magáért.

Agárdy Csaba

Még a magyar válogatott első Top Divíziós világbajnokságon 2009-ben Svájcban, a Magyarország - Kanada mérkőzés után a sokat megélt kanadai játékosok a mieinknek azt mondták, szívesen hazavinnék magukkal a szurkolótáborunkat, annyira tetszett a drukkereink viselkedése. Az idei szentpétervári vébén is kitettek magukért a piros-fehér-zöld színekért rajongók, Kanadában egyoldalas cikk jelent meg a magyar táborról.

Egyébként Kanada ellen a magyar híveknek nem számít az eredmény. A svájci világbajnokságon például 9-0-ás kanadai vezetésnél egy formás magyar támadás után zúgott a Játszik a csapat! rigmus. Kedden 3-1-es észak-amerikai vezetésnél zengett a csarnok a Resszkes Kanada figyelmeztetéstől.

Szóval nincs mit szépíteni, a B-közép (ezúttal az I-szektorban) is remekelt. Az első pillanattól kezdve az utolsóig, sőt, még azután is sokáig buzdították a kedvenceiket. Mondhatnánk, síppal, dobbal, nádi hegedűvel. Persze ez nem igaz, viszont egy igen komoly ütősszekció adta az aláfestést a rigmusoknak, a daloknak.

A nagyszerűen teljesítő B-középben sok Acélbika-drukkert is láthattunk, sőt, a hangadók között is. Vezérszurkolónak pedig nyugodtan tekinthetjük Nagy Tamást, allias Bárdot, akinek nagy segítségére volt Palkó István örökös Acélbika-fun.

Ahogy megszokhattuk, a sportszerűség határát egyszer sem lépték túl a drukkerek, sőt, kellő tisztelettel viselkedtek a Világkupa-győztes, világ- és olimpia bajnok kanadai válogatottal szemben, hiszen a tapsokból jutott bőven a juharleveleseknek is.

Hogy a válogatott törzsszurkolói, leglelkesebb hívei ezúttal mely klubokból kerültek ki, azt talán az bizonyítja, hogy többször is hosszasan zúgott a torkokból: Csak a MOL Liga, csak a MOL Liga!.

A drukkereinknek azonban ezen a héten még nem kell a MOL Ligára koncentrálniuk, hiszen az EIHC-tornával csütörtökön folytatódik a 7NEMZETHOKI7 sorozat. A mieink 19 órakor Lengyelországgal játszanak a Tüskecsarnokban.

 

 

 



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!