Sport

2015.04.27. 18:59

A hazai kajak-kenu versenyzők száma pár év alatt kétezerrel nőtt

Dunaújváros - A Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöksége elérkezettnek látta az időt arra, hogy sikerei, taglétszáma és a magyar sportban betöltött szerepe okán elindítson egy egységes médiakampányt.

Gallai Péter

Erről, valamint a Dunaferr SE kajak-kenu sporttelepének felújításáról tartottak hétfő reggel sajtótájékoztatót a lemezalakítói szabadidőparkban. Az eseményen Pető Zsolt szakosztályelnök, Pász Péter szakosztályvezető, Weixl Mónia és Molnár Gergely edzők, valamint a klub felnőtt élversenyzője, Vass András vett részt.

A házigazdák elsőként ismertették a sportág eredményességét, amely 1980 óta minden olimpiáról legalább egy aranyérmet szállított.

Pető Zsolt szakosztályelnök és Weixl Mónika edző is kiemelte a sportág eddigi sikertörténetét. Fotó: Ady Géza

– A szövetség mindig is próbált figyelemfelkeltő és újító lenni. Azt is szeretnék üzenni, hogy élversenyzőink ugyan nagyon keményen edzenek, de ugyanolyan emberek mint bármelyikőnk, vagy olyanokká is válhatunk, mint ők. Elsősorban versenysportról van szó, de ez alapvetően közösségi élmény is, hiszen tény, nem tud mindenki olimpiai vagy világbajnok lenni. Ettől függetlenül, ha öt-tíz évet eltölt köreinkben valaki, akkor olyan értékrendet tanul meg, visz haza és közvetít a továbbiakban, amelyeket élete során csak kamatoztatni tud – kezdte Pető Zsolt, aki hozzátette, kivívott szerepünket is jól példázza, hogy idén például Győrött lesz az ifi, U23-as és felnőtt maraton vb, remélhetőleg dunaújvárosi érdekeltséggel. 2019-ben pedig újra olimpiai kvalifikációs vb-t rendezünk.

A londoni olimpiát követően a szövetség nagyon komoly stratégiát vázolt fel, többek között az egyik legfontosabb kérdés volt a társadalmi beágyazottság növelése. Ezt egy széles bázis kialakításával szeretnék megalapozni, ami nagyon jó úton halad, hiszen három éve száz tagszervezet volt, most száznegyven, a versenyzői létszám pedig háromezerről ötezerre nőtt.

Pető Zsolt ismertette a négy évtizede működő szakosztály múltját is, Molnár Gergely pedig a Dunaferr SE utánpótlásáról, a jövő nagy ígéreteiről beszélt. Az elmúlt tizenöt év munkáját jól jelzi, hogy rendszeresen az ifjúsági vb-n, vagy Eb-n sikeresen szerepelnek. A jelen legfőbb szakmai célja az idei kvalifikációs vb-n két olimpiai kvótát megszerezni, Vass András és Hajdu Jonatán révén.

Pász Péter hangsúlyozta, hogy a kajak-kenu a leginkább természetközeli sportág, s ha ez a közösség úgy nő fel, hogy óvja és védi környezetét, akkor hozzájárulnak egy egészségesebb mentalitású generáció felnövéséhez. Az is fontos, hogy a versenyzők mellett már hat éves gyerekekkel is foglalkoznak, a legidősebb tagjuk pedig hetvenegy, de a szülőket is szeretnék bevonni az evezésbe. – A sport révén meg lehet tanulni küzdeni, ha egy fiatalnak adunk célt, tudja motiválni magát, akkor értékes tagja lesz a társadalomnak.

Weixl Mónika hozzátette: náluk önállóságra nevelik a gyerekeket, hiszen ha valaki vízre akar szállni, ki kell vinnie a hajóját, lapátját a stégre, edzés után visszavinni, eltörölni. Azaz senki nem csinálja meg helyette. – Siker egy olimpiai aranyérem, de az is, amikor valaki először marad bent a hajóban. Meg tudod tanulni értékelni azokat a pici dolgokat, amelyek neked aznap először sikerültek.

Vass András ezt meg tudta erősíteni: – Egy szóval kifejezve, a sport az életre nevel minden gyereket.

A beszélgetés során megtudtuk: a kampánnyal az egész országban lehet majd találkozni óriásplakátokon, valamint a helyi médiákban, így Dunaújvárosban is, ami az egyik fontos bázisa a sportágnak.



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!