Sport

2013.06.07. 16:35

Az NB II-be készül a Dunaújváros PASE

Dunaújváros - Ma 17 órakor a Dunaújváros Stadionban az egycsoportos NB II-be jutásért játszik osztályozó mérkőzést a Dunaújváros PASE labdarúgócsapata.

Gróf András

Az újvárosiak ellenfele az NB II Nyugati csoportjában negyvenhet ponttal a nyolcadik helyen végzett  Soproni VSE lesz. A soproniak tizenhárom győzelem mellett  tíz döntetlent játszottak, és tizenháromszor vesztesen hagyták el a pályát. Érdekesség, hogy pontjaik többségét, számszerint harmincat a bajnokság tavaszi szezonjában gyűjtötték. Csupán a ZTE, a Kaposvár II és a Puskás FC tudta őket ebben az időszakban legyőzni. A bajnoki esztendőben negyvenöt gólt szereztek, míg az ellenfelek harminckilenc alkalommal vették be a kapujukat. A lila-fehérek jelentős nézőtéri  támogatásban bíznak, hiszen szurkolói busszal és autókkal is érkeznek majd szimpatizánsok. Az együttes vezetőedzője,  Bücs Zsolt természetesen reménykedik az NB II-es tagság megtartásában.

- Egy csapnivaló őszt követően, tavaszi harmadikok lettünk, ám így is pótvizsgáznunk kell. Felkészültünk a feladatra, a tavaszi játékunkra tudunk építkezni. Nem szeretnénk lelkes szurkolóinknak csalódást okozni. Egyedül a beteg Balázs Richárdra nem számíthatok, a többiek rendelkezésre állnak.

A soproniak várható kezdő tizenegy a következő: Ilizi  Fazekas, Baranyai, Vadas, Mészáros  Pintér, Horváth A., Varga, Lackovich  Gaál, Szabó L.

A dunaújvárosiak a péntek délelőtti utolsó edzése kiváló hangulatban zajlott. A játékosok az átmozgatást követően Dobos Barna szakmai igazgató irányításával  elsősorban a rögzített szituációkat gyakorolták.

-  Tiszteljük az ellenfelünket, de szeretnénk legyőzni őket. Ismerjük a soproniak  erényeit, tudjuk, hogy több volt első osztályú labdarúgó is szerepel náluk. Elemeztük a játékukat, ami alapján kemény mérkőzésekre számíthatunk. Bízom benne, hogy sokan kilátogatnak erre a találkozóra, és buzdítják majd az egész tavaszi szezonban kiválóan teljesítő  csapatunkat.A dunaújvárosi klub ügyvezető igazgatója, Sztanó Miklós is várja már a kezdő sípszót.

- Az egész bajnoki esztendőben azért dolgoztunk, hogy idáig eljussunk. Nem szeretnénk azonban ezen a ponton megállni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!