Sport

2017.01.30. 18:30

Az Újpest után, a BVSC előtt - Szerdán ismét női pólórangadó az uszodában

Dunaújváros - Az alapszakasz-helyezések szempontjából is kulcsmeccset játszanak szerdán hazai medencében női pólósaink.

Szabó Szabolcs

A címben foglaltak duplán is találóan írják le női pólócsapatunk helyzetét. Egyrészt, szombaton a fővárosban a jelenlegi egyik legnagyobb rivális az UVSE ellen szenvedtek vereséget a Mihók-lányok, mégpedig úgy, hogy egy negyedni fórt adtak a kiváló erőkből álló újpestieknek. Akik köszönték szépen a lehetőséget, és a folytatásban, három negyeden át hiába kapaszkodtak hősiesen az újvárosiak, végül otthon tartotta a pontokat a címvédő. Bár nem akarunk jóslatokba bocsátkozni, gyakorlatilag borítékolható, ha az UVSE hozza a kötelezőnek mondott meccseit, akkor alapszakasz-győztesként fordulhat majd rá a rájátszás küzdelmeire.

Mchunu Hlengiwe góljaira szerdán is nagy szükség lesz Fotó: Zsedrovits Enikő

Az alapszakasz második helyére többen is pályáznak, főként a DUE-Maarks csapata, amely több szempontból is kulcsmérkőzésen fogadja holnap 19 órakor a mindig harapós formát mutató BVSC gárdáját.

A táblázat szerint jelenleg hat egységgel előzzük meg a vasutasokat, és több mint javallott lenne behúzni a szerdai rangadót, hogy BVSC játékosaiban is rögzüljön: az alapszakasz harmadik helyénél tovább nem tekinthetnek a tabellán. A Fabó Éva Sportuszodában rendezett Magyar Kupa-finálé még mindig élénken él emlékezetünkben, ezért is kiemelten fontos a holnapi találkozó, amelyen remélhetően sok szurkoló biztatja majd főiskolásainkat.

Az utóbbi hetek-hónapok eredményeit szemlézve, nem is várhatunk mást: eseménydús rangadót és magabiztos újvárosi sikert.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!