Sport

2013.10.30. 16:45

Az úszógála minden résztvevője nyertes

Dunaújváros - A múlt hétvégén nagy sikerrel, és magyar rekorddal ért véget a hetedik úszógála, amit a Fabó Éva Sportuszodában rendeztek meg.

Gallai Péter

Molnár Mónika és László Dezső munkáját is megköszönték (Fotó: Ady Géza)

A verseny, amelyen összesen huszonnégy órán és tizenhárom percen keresztül úsztak a csapatok, végül 27 500 hosszal ért véget, az 1375 kilométer pedig új magyar csúcs lett a maraton csoportos váltó kategóriában. Ezt a helyszínen hitelesítette Sebestyén István, a Magyar Rekord Egyesület elnöke és regisztrátora, majd be is jelentette a csúcsdöntést.

Az Ússz, Hogy Utolérjenek Közhasznú Egyesület szervezésében lezajlott versenyen tizenhat csapat szerepelt, az ország tizenhat településéről érkezve.

A dobogósokat már közöltük, most íme itt a teljes végeredmény, valamint a különdíjasok névsora is, hiszen minden résztvevő teljesítménye elismerést érdemel.

A gála végeredménye: 1. Etil Alakulat 2382 hossz, 2. Budai XI. 2266 hossz, 3. Víznyelők 2170, 4. Dunaújvárosi Acélszív 2096, 5. Evopro SC 1908 hossz, 6. Fröccs 1870 hossz, 7. Gumikacsák-Széchenyi gimnázium, 8. Team Regatta Veszprém 1672, 9. TTF Csuromvíz 1646 hossz, 10. Főnix 1606 hossz, 11. Edzésonline 1560 hossz, 12. Dunaferr Ifi 1540 hossz, 13. Vízimütymüröttyök 1434 hossz, 14. Törekvő Vízipókok 1228 hossz, 15. Jóbarátok 1178 hossz, 16. Tavirózsák és Hímárok 1096 hossz.

Különdíjat kapott eddigi munkájáért Molnár Mónika versenyigazgató, valamint László Dezső főbíró is, és elismerést vehettek át a Jóbarátok csapatában szereplő gyerek, akik évek óta visszatérő résztvevői a gálának. Nagy Gergő, Szabó Attila, Weller Donát, Pető Barbara, és Pribék István kapott ezért most jutalmat.

Egyébként a jövő évi versenyre máris több hely elkelt, ugyanis volt, aki a gála befejeztével Dunaújvárosban jelezte Szalontai Károly főszervezőnek, hogy 2014-ben se szeretné kihagyni ezt a remek eseményt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!