Sport

2014.05.23. 15:30

Bajnoki címet ünnepelhettek a földvári kézisek

Dunaföldvár - Már bajnokkét lép pályára a Bács-Kiskun megyei férfikézilabda bajnokság utolsó, hétvégi fordulójában a Dunaföldvár VKC.

Gallai Péter

A hazai meccseit a dunavecsei csarnokban játszó együttes már az előző fordulóban bebiztosíthatta első helyét, amivel éltek is a fiúk.

Dunaföldvár VKC - Félegyházi 35-27 (18-13)

Dunaföldvár: Tóth Szauter T. 1, Törteli O. 11, Orova T., Szapu 1, Garda 7, Somogyvári Á. 3. Csere: Farkas (kapus), Orova Cs. 5(1), Orova N. 1, Princz 1, Soós 5, Deák, ifj Somogyvári Á., Reiner, Csányi. Játékos-edző: Orova Tamás.

A mérkőzés nehezen, görcsösen indult a földváriak szempontjából, talán a mérkőzés nagy súlya nyomta rá bélyegét játékukra. Ekkor sok helyzet maradt ki, de a védekezés elfogadható volt. Az ellenfél harcosan, néha már keményen küzdött, ám is kevés volt ahhoz, hogy amikor támadásban jobban koncentrálva, összeszedetten kézilabdázott a Dunaföldvár, ne tegyenek szert a huszadik percre tetemes előnyt (15-4). Ez pedig már végig kitartott a mérkőzés során, s még az sem gátolta meg Orova Tamás csapatának sikerét, hogy a játékvezetést kritikán alulinak ítélték.

Liptai György megyei versenyigazgató éppen Csányi Tamásnak adja át az aranyérmet

A mérkőzés végén a Bács-Kiskun Megyei Kézilabda Szövetség versenyigazgatója, Liptai György adta át az aranyérmeket a megyei bajnok földváriaknak.

A Dunaföldvár VKC a pontvadászatot megérdemelten nyerte meg, elég csak azt említeni, hogy november 16. óta nem találtak legyőzőre.. Orova Tamás az öltözben megköszönte az egész évi szereplését a csapatnak, a vezetőség pedig minden támogatójának a segítséget. A gárda május 25-én a CsÁTESZ SE otthonában fejezi be a szezont.

A serdülő csapatra még két meccs vár a Tolna megyei bajnokságban június 1-jén Hőgyészen, június 8-án pedig Simontornyán szerepelenek a fiatalok.

A jövő, illetve az, hogy hol szerepeljen a csapat még bizonytalan, ezt az elnökség dönti majd el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!