Sport

2013.04.22. 17:10

Berki Krisztián dunaújvárosi látogatása kedden

Illusztris vendég érkezik kedden Dunaújvárosba. A magyar sport nagysága, a tornász Berki Krisztián fogadta el a Dunaferr SE és torna-szakosztálya meghívását. Vele érkezik dr. Magyar Zoltán szövetségi elnök is.

Jankó Árpád

Berki Krisztián  olimpiai bajnokságot nyert Londonban lólengésben, hatszoros Európa-bajnok és kétszeres világbajnok. A napokban Moszkvában szintén Európa-bajnokságon szerepelt, és lólengésben  ezüstérmet szerzett. A látogatás minden bizonnyal  annak is szól, hogy  a dunaújvárosi tornasport   nagyszerű eredményekkel  rendelkezik. Olimpikonok, bajnokok versenyeztek a Dunaferr színében.  Egyik kiváló, lóugrásban és talajon többszörös magyar bajnokunk,   Paprika Jenő 1985-ben Európa-bajnokságon ért el ötödik helyet (dobogós helyet érdemelt volna), 1988-ban pedig a szöuli olimpián hatodik lett csapatban.   Ez  az eredmény hősies küzdelemben született, mivel  Tóth Balázs súlyos sérülése miatt öten folytatták  a versenyt, ráadásul  Borkai Zsolt is sérüléssel küszködött.  A helytállásért Fair play-díjat is kapott a csapat.

- Az olimpiát sosem lehet elfelejteni, örök élmény marad.    Ott szerepelni, sikert elérni, az  felejthetetlen. Ezért is  szereti, becsüli minden sportot kedvelő ember a mai hősöket is. Berki Krisztián ezek közé tartozik   - így kötötte össze  Paprika Jenő saját  pályafutásának  részleteit a mai dunaújvárosi gálával.  Majd folytatta:
A Herakles-programban edzősködtem, amikor a tizenhét-tizennyolc éves  tanítványom Bernáth Imre és Berki Krisztián  együtt nyerték meg a lólengést.  Már akkor is látszott, Krisztián  rendkívül szorgalmas fiatal,  szerény, szimpatikus fiú, és a lólengésben nagyszerű tehetség.  Ma is zseniális és utánozhatatlan abban, hogy nagyon magasra csinálja meg az ollókat.  Mivel nekem is ez a szer volt a kedvencem, értőként mondhatom, minden mozdulatsorban kiváló. Óriási erénye Krisztiánnak  az is, ahogy  látványosan össze tudja kötni az elemeket.  
Arra a kérdésre, hogy lehet-e már új elemet  produkálni  lólengésben, Paprika Jenő nemmel válaszolt.
Lólengésben merőben újat   nem nagyon, talán talajon lehetne, például egy   magasabb szaltót. Krisztián szerén most már a rendkívül nehéz  tartalom mellett  kivitelben, az esztétikában dőlhetnek el a helyezések. Persze ő  mindent meg tud csinálni a lovon. 
Öröm számunkra, hogy egy végtelenül korrekt, szimpatikus bajnokot köszönthetünk ma délután öt órától a Dunaújváros  Sportcsarnokban. Ő olyan ember, akit nem kápráztatott el a fényáradat, megmaradt szerény, intelligens  embernek.   Nekünk és a gyerekeknek is   nagyon fontos, hogy  találkozhatunk   vele. A Dózsa iskolában  testnevelőként tanítok,    sokat beszélgettem   tanítványaimmal  Krisztiánról.  Tudják meg a gyerekek:  mit jelent  igazi bajnoknak lenni!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!