Sport

2017.03.30. 17:50

Bíró Attila kíváncsi, mire lesznek képesek a dunaújvárosi kerettagok

Dunaújváros - Nyitva az ajtó a fiatal tehetségek előtt a női vízilabda-válogatott keretében, a szövetségi kapitány, Bíró Attila szerint a dunaújvárosi titánok közül többen már nem csak kopogtatnak, hanem be is nyitottak.

Gallai Péter

Az Európa-bajnok együttes szakvezetője a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics - BVSC első bajnoki elődöntő után adott interjút lapunknak.

- Mit szól a 10-9-es dunaújvárosi sikerhez?

- Úgy vélem, hamarabb is bebiztosíthatták volna a győzelmet a hazaiak, a lehetőségek adva voltak, amikért keményen meg is dolgoztak. Az más kérdés, hogy a végén több esetben is hiányzott az a plusz, amivel hamarabb eldőlhetett volna a meccs a vendéglátó javára.

- Kasó Orsolya hatvanegy százalékkal védett, ez volt a siker egyik kulcsa?

- Orsinál fontos, hogy sikerüljenek az első védései, mert utána önbizalmat kap és jól fog szerepelni. Nyilván ez is döntött a Dunaújváros javára, mert sokkal jobban védett, mint az előző meccseken. Az elején a hazaiak pont annyival voltak jobbak, mint amennyivel Kasó jobban védett. A végén a másik oldalon Bolonyai is feljött, ezzel lett kiegyenlítettebb a találkozó. Persze én mindig válogatott szemüvegén keresztül nézem a játékosok teljesítményét. A jót és a rosszat is, utóbbi közé tartozott, amikor Orsi a meccs végén bakizott, és eladta a labdát, az picit nekem is fájt. Mert ezt nemzetközi szinten azonnal megbüntetik, és majdnem egy győztes mérkőzés ment el rajta. Ami a többi DUE-Maarsk kerettagot illeti: Szilágyi abszolút válogatott formában játszott, Menczinger, Garda, Horváth és Somhegyi is megtették a magukét. Többet, mint a BVSC-sek, bár nekik is több válogatott kerettagjuk is van.

- Gondolom a kapitány nemcsak őket, hanem mindent és mindenkit figyel, szorgalmasan jegyzetel.

- Természetesen. Nem csak annak örülök, ha a válogatott játékosok szerepelnek jól, példaként említeném Vályi Vanda kiemelkedő játékát, ami nagyon tetszett. Régóta várom ezt tőle, lehet pont a sérült, szintén kerettag Gurisatti Gréta hiányából fakadó lehetőséget használta ki. Ám testvérét, Fannit is mondhatnám, de a BVSC-ben is láttam több olyan vízilabdázót, akik nem válogatott kerettagok, de jó benyomást tettek rám.

Bíró Attila a keddig tartó összetartást már az új Dagály Úszóarénában vezényelte a keretnek, mellette a parton ideiglenes segítője, a sérült Gurisatti Gréta volt, aki hétfőn ugorhatott újból medencébe Fotó: MVLSZ/Madar Dávid

- Ha valaki ránézett legutóbb kihirdetett bő csapatára, akkor abban hét dunaújvárosi játékos nevét találta. Ez mutatja, hogy a klub ismét kinevelt egy generációt, amely a válogatott jövője, de akár már jelene is lehet.

- Itt már inkább utóbbiról kell beszélni, tehát a Horváth, Szilágyi, Gurisatti nevével fémjelzett generáció beérett. Én is kíváncsian várom, hogy a bajnokságban, de főleg a LEN Kupa négyes döntőjében, illetve a válogatott meccseken miként teljesítenek. Lesz egy egyhetes nemzetközi tornánk Kínában, utána pedig a világliga-döntő, ezek sorsdöntőek lesznek a vb csapat kijelölését illetően. Itt lesz lehetőségük megmutatni, hogy beférnek az együttesbe.

- Az idei év csúcseseménye a magyarországi vizes világbajnokság, a kapitány már érzi a felfokozott várakozást?

- Annyira még nem, bár nyilván vannak olyan pillanatok, amikor „előretekintek". Így az összetartás előtt például az új Dagály Úszóaránéban megnéztem a konditermet, hol fogunk edzeni. Az ember belegondolt, milyen lehet itt tizenötezer ember előtt szerepelni. Bár ez még nem biztos, mert alapból a Margitszigeten játszunk minden meccset, de van egy olyan, ki nem mondott ígéret a nemzetközi szövetségtől, ha bármelyik magyar válogatott bejut a legjobb négy közé, akkor áthozzák ide a találkozót. Nyilván én többet foglalkozom a programmal, a vb felkészüléssel, a lányoknak ez még korai lenne. Ők figyeljenek a bajnoki elődöntőkre, a LEN Kupára, majd május közepétől kerüljön előtérbe a világbajnokság.

- Ha már szóba hozta, csalódás, hogy a Dunaújváros mellett a sorozat tavalyi ezüstérmese, az Újpest is búcsúzott az Euroliga negyeddöntőjében?

- Mindenképpen az, mert többet vártam mindkét klubtól, a sorsolás ismeretében az Újpestet mindenképpen a négy közé vártam volna ebben a sorozatban, s bíztam, hogy a DUE-Maarsk is szorossá teszi a párharcot. A Dunaújváros ugyan a címvédő Sabadell, Európa legjobbja ellen játszott, de túlzónak tartom a két meccs alapján kialakult 31-20-as különbséget. Idehaza jól játszottak a lányok, de a végjáték nem sikerült. Viszont idegenben sem szabad ilyen teljesítményt nyújtani, szerintem koncentráltabb védekezéssel szorosabb vereséget lehetett volna hozni. Ez vonatkozik az Újpestre is, akik otthon rontották el a továbbjutást a spanyol Mataro ellen. Most mindkét csapat a LEN Kupában bizonyíthat, de az várható volt, hogy nem nagyon engedik a két magyar csapatot finálét játszani, s összesorsolták őket az elődöntőben. Sajnálom, mert úgy gondolom, mindkét társaság bejutott volna a döntőbe.

- A férfiak árnyékából kilépve az Európa-bajnoki diadallal sokat javítottak a női szakág elismertségén, ismertségén.

- Örülök neki, hogy a népszerűségünk magasabbra nőtt és nem csak azért, mert a fiúknál jobb eredményeket értünk el az olimpián és az Eb-n. Eleve a női vízilabda népszerűbb világszinten, a válogatott meccseken is látszik, hogy komoly szurkolótáborunk van már, elképesztő hangulat szokott uralkodni a hazai találkozókon.

- Rendre felmerül, hogy megreformálják a szabályokat, most megint van egy jó adag a kalapban, ezekről mi a véleménye?

- Például a tizenegy főre csökkentett kereteket nem tartom jónak. Ám ha ez az ára annak, hogy tizenkét női válogatott szerepeljen az olimpián Tokióban, akkor ám legyen. Ugyanakkor a támadóidő és az emberelőny öt-öt másodperccel való csökkentése úgy látom, még gyorsabbá teszi az amúgy is rohamléptekkel gyorsuló női vízilabdát, így ezzel nincs probléma.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!