Sport

2016.12.30. 19:30

A Dunaújvárosi Kohász helyenként remek játékkal győzött

Dunaújváros - Lejátszotta az első mérkőzését az alapozás utána Dunaújvárosi Kohász női kézilabdacsapata. Az ellenfél az utolsó helyen álló Kispest együttese volt.

Jankó Árpád

A találkozót gyászszünet előzte meg, mert elhunyt Zdravko Zovko édesanyja. Ezen a bajnokin tehát György László edző dirigálta a csapatot.

D. Kohász - Kispest 43-27 (20-13)

Dunaújváros Sportcsarnok, 600 néző. Vezette: Balogh B., Tóth V.

D. Kohász: Oguntoye - Klujber 4, Kovács A. 8, Karnik 3, Cifra 2, Szalai 6, Molnár 3. Csere: Csapó (kapus), Takács D. 1, Grosch 5, Rácz-Vincze 4, Bulath 3, Hornyák 1, Gindeli, Nick, Kudor 3. Vezetőedző: György László.

A szerényebb képességű ellenfelek általában a mérkőzés elején próbálkoznak vitézkedéssel, ezért a Kohász taktikája az volt, hogy az első negyedórában komolyabb tempót diktál. És természetesen jelentős előnyt szerez. Ez pontosan így is sikerült. Tíz perc alatt tíz gólt dobott a hazai gárda. Azt is megengedte magának a Kohász, hogy időnként lazábbra vette az összjátékot. De jelentős volt az előny már az első félidő végén is (20-13).

Fordulást követően egymás után cserélte be a pihent játékosokat György László. Különösen Bulath Anita beállása dobta fel a csapatot. A visszatért játékos remek megoldásokkal, átadásokkal, gólokkal szórakoztatta a közönséget.

Bulath vezérletével szellemes, szemet gyönyörködtető játékkal növelte a Kohász az előnyt (43-27). A közönség jól szórakozott.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!