Sport

2015.05.27. 17:21

Címvédés az idei Akarat Ereje Kupán

Dunaújváros - Tizenkét férfi, valamint nyolc női csapat részvételével rendezték meg Pünkösd hétfőn az Alsó Duna-parton a IV. Akarat Ereje Kupa elnevezésű kispályás labdarúgótornát.

Gróf András

A csapatok számára az elején problémát jelentett az esős idő, valamint a nem megfelelően előkészített füves játéktér, bár az utóbbit menet közben korrigálták. A férfiak mezőnyében nagy küzdelemben a tavalyi győztes Kunszentmiklós lett az első, míg a nőknél a Dunaújváros PASE második számú csapata végzett az élen. A nap sztárvendége, a magyar válogatott és a Bolton Wanderers csapatának hálóőre, Bogdán Ádám volt, aki aktívan kivette részét a programból. A számtalan közös fotó, aláírás mellett ő adta át a rajzverseny győzteseinek járó díjakat is.

- Közel három hete véget ért a bajnokság, s mivel a válogatott felkészülése csak jövő héten hétfőn kezdődik, így van tulajdonképpen négy hét szünetem. Ebben az időszakban igyekszem persze karban tartani magam. Edzek, de jut időm a kikapcsolódásra is, így örömmel mondtam igent a szervezők felkérésének, különösen úgy, hogy egy jótékonysági rendezvényről van szó. Nagyon nagy örömmel tölt el, hogy ennyi embert megmozgatott ez a torna.

Elégedett volt a látottakkal Tóth Imre, a Dunaújvárosi Labdarúgó szövetség Társadalmi Felelősségvállalás Bizottságának elnöke is.

- Szatmári Ádám életét immáron negyedik éve követjük, és ahol tudunk, segítünk ennek a remek fiatalembernek. Ádámot nagyon megszerettük, tiszteletbeli tagja a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetségnek. Imádja a labdarúgást, annak ellenére, hogy neki nem adatott meg, hogy élvezze is a játékot. Életében így is rendkívül előkelő helyen áll a labdarúgás. A mai kezdés sajnos nem volt zökkenőmentes, de sikerült elhárítani a problémát, s délutánra már az idő is sokat javult, így a kezdeti problémákat követően újra egy remek hangulatú tornát tudtunk rendezni. Külön öröm volt számunkra, hogy idén végre női csapatok is részt vettek a tornán, melyre Bogdán Ádám személyében egy kiváló labdarúgót is meg tudtunk hívni, ami nagyon nagy szó.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!