Sport

2017.02.23. 18:35

A negyeddöntő hatodik meccsén le kell győzni az Újpestet

Dunaújváros - Vagyunk egy páran, akik szinte már elfelejtettük, hogy milyen fantasztikus csatákat hozhat a jégkorongban a rájátszás időszaka. Esetleg ekkorát lépett elő a MOL Liga idei sorozata? Akárhogy is van, a DAB és az Újpest párharca kiváló, izgalmas meccseket hozott idáig.

Balogh Tamás

Ebben a sorozatban sokszor láttunk már boldog DAB-szurkolókat, de az utolsó három alkalommal bizony rendre elvették a jókedvüket. Néhányan a saját kedvenceik közül. Ez a remek, szerethető csapat az utolsó három meccsen furcsa produkcióval állt elő. Bebizonyította, hogy bár az ellenfele a papírforma szerint erősebbnek mondható, mégis mindegyik mérkőzésen győztes pozícióba került vele szemben. Végül hajmeresztő védelmi hibái miatt vereségeket szenvedett attól.

Ha Duschek ismét ihletett állapotban véd, és a hátsó alakzat is stabil marad, akkor ez kiváló alapot jelenthet péntek estére, hogy a közönségkedvenc Acélbikák kiegyenlítsék a párharcot Fotó: Zsedrovits Enikő

Mint megtanultuk, a rájátszásban minden meccs egy külön háborút jelent. Az eddigi szép teljesítményeket meg kellene koronázni. Nyilván a továbbjutással.

Heikki Malkia, a csapatunk mestere így nyilatkozott a csapat előtt álló kihívásról: A hoki az hoki. Lehet esélyed az erősebb ellen is, csak keményen kell érte dolgozni. Tudjuk, hogy nem lesz könnyű, de mi szeretnénk továbbmenni, és mindent meg fogunk tenni érte.
Strenk Hunor, a Bikák második számú szakmai irányítója is példamutatóan áll az újabb feladathoz: - Nézzük a meccs pozitív oldalát. Szerdán is kitettek magukért a fiúk, igazi csapatként küzdötték végig a meccset. Amikor nyomás alá helyeztek bennünket, akkor is álltuk a terhelést. Ezért felettébb sajnálatos a vereség.

Szilassy Zoltán, az Újpest trénere már ma este lezárná a két csapat párharcát

Lehet, hogy furcsán hangzik, de a képlet nem változott: a hazai mérkőzésünket meg kell nyerni. Fontos adalék: lejárt a csapatot sújtó eltiltás, és így teljes kerettel állunk rajtra készen. Igaz, hogy Léránt René sérülés miatt hiányozni fog. Kaskov visszatérése a második sorba mindenképpen erősítés lesz, annak ellenére, hogy Németh Péter jól helyettesítette, a szerdai mérkőzésen eredményesen játszott. Bizakodásra adhat okot, hogy a harmadik sorban is lesz olyan ember, aki góllövésre is képes.

A vaskos újvárosi kötődéssel is bíró Szilassy Zoltán, az UTE vezetőedzője nem a szerencséjükben bízik:

- Végre átvettük a vezetést a sorozatban. Itt nem a szép gólokról kell szólnia a történetnek, hanem a nagybetűs Gólról, és az most már mindegy, hogy szépségdíjas, vagy izzadtságszagú lesz-e. Nem a játékosabb, hanem a harciasabb énünket vittük a pályára a szerdai meccsen. A folytatásban sem akarunk hagyatkozni a szerencsére. Azt gondolom, hogy aki dolgozik, az előre jut. Becsületesen elvégezzük a saját feladatunkat, és nagy energiaszinttel a saját szerkezetünket hozzuk majd a pályára. Ha nagy alázattal és önfeláldozással tesszük ezt, akkor lesz szerencsénk - vélekedett lapunknak a lilák trénere.

Odnoga Mátyás az Acélbikák csapatának egyik fiatal játékosa.

Odnoga Mátyás, a Bikák fiatal játékosa szerint Újpesten fog eldőlni a küzdelem

- Igazi rájátszásbeli, ki-ki mérkőzés volt a szerdai. Fordulatos, mert egyszer mi, utána ők vezettek. Volt egy olyan góljuk, amit videózás után adtak meg nekik. Ma este is roppant kemény derbire számítok, de hál' Istennek hazai pályán vagyunk, és ígérhetem, ugyanolyan jól fogunk játszani, mint az első itthoni mérkőzésünkön. Mindent meg fogunk tenni a siker érdekében. Gőzerővel készül a csapat a meccsre. Bízunk benne, hogy a végén szerencsésen alakul az UTE elleni párharcunk. Semmiképpen se hagyunk fel a lendülettel.

Ami a saját soromat és szerepemet illeti a párharcban: nagyon fiatalok és energikusak vagyunk, akár a falat is kivisszük. Fűt a bizonyítás vágya az edzők és a szurkolók felé, akik szép számmal követnek bennünket. A feladatom nyilván az, hogy a mi sorunk nem kaphat gólt, ami az előző meccsen is sikerült. A másik cél pedig nyilván a góllövés, és az egy az egyes párharcok megnyerése. Egészséges vagyok, és teljes harci tűzben várom a péntek estét. Hiszem és tudom, hogy felvesszük a versenyt az Újpesttel.

A rájátszás első szakasza nekünk sikerült jobban, a folytatás számukra volt kedvező, de pénteken ismét változtatunk a sormintán. Nem nyom agyon bennünket, hogy az alapszakaszban előttünk végeztek. Tudjuk, hogy képesek vagyunk a győzelemre, és ezt meg is fogjuk cselekedni!

Ez történt eddig – 9 meccs mérlege

Az alapszakasz és rájátszás első körében eddig összesen 9 alkalommal csatázott egymással az UTE és a DAB.

Az állás: 7-2 a fővárosiaknak.

A playoff-ban azonban izmos játékot mutattak a Bikák. A párharc eddig újvárosi gólszerzői: Dansereau 5, Becze 4, Ölander 2, Németh P. 2, Cseter 1, Azari 1.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!