Sport

2016.12.06. 19:55

Dánia ellen játszunk - Nagyon nehéz a feladat, de meg kell oldani!

Dunaújváros - Kellemetlen és tulajdonképpen érthetetlen vereséget szenvedett a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokság első csoportmérkőzésén. Az ellenfél, a csehországi címeres gárda fennállása óta először győzött a magyar válogatott ellen.

Jankó Árpád

A csoportban a csehek mellett két rendkívül erős válogatott, a montenegrói és a dán válogatott akar továbblépni a középdöntőbe. A négy csapat közül három léphet előre. Nyilván a magyar válogatott vezérkara a rajtmérkőzésre győzelmet tervezett, hogy utána már ne legyen gond a továbbjutás. Nos, most úgy látszik: a csehek ehhez közelebb állnak. Ismerve a montenegrói és a dán együttes képességeit, borzasztóan nehéz helyzetbe került Görbiczék csapata.

Tulajdonképpen kettőt aludva a csehek elleni mérkőzés után sem nagyon érthető a magyarok halvány teljesítménye. Mondhatjuk: azok a hibák, amelyeket el lehet követni hatvan perc alatt, azt most a magyar gárda megtette. Ismertük a nem éppen kedvező feltételeket: Tomori Zsuzsa kiválását, Szucsánszki Zita orrtörését, Kovacsics Mónika vádlisérülését, Triscsuk Krisztina vállfájdalmait, de mindenkit tudott (és kellett) Kim Rasmussen szövetségi kapitány helyettesíteni. Egy válogatott csapat keretében pedig nincsenek első- vagy másodosztályú beállók, átlövők. Aki pályára lép, az a legjobb abban a hatvan percben.

A dunaújvárosi csapat játékosa, Kovács Anna az összes gólját odaadná a csapat győzelméért
Fotó: swe2016.ehf-euro.com/Rasmus Terkelsen

Nos, a magyar csapat idegesen, gátlásosan, vállalkozó kedv nélkül, inkább passzolva mint kapura törve, vezéregyéniség nélkül kézilabdázott. A második félidő egy szakaszát leszámítva gyengén védekezett, gyengén támadott a válogatottunk. Ami nekünk egyedül örömöt jelentett: Kovács Anna gólerős, bátor játéka, hét gólja. Nincs más hátra: ma egy merőben megváltozott magyar válogatottban reménykedni Dánia ellen!

 

Idegesség és félelem – de miért?

Kim Rasmussen szövetségi kapitány magára vállalta a felelősséget. Engem is meglepett, milyen idegesen és félelemmel játszottunk, ezért én vagyok a hibás. Kovács Anna átlövő: A szünetben sikerült helyretennem magam. Az összes gólomat odaadnám a csapat győzelméért.

Az eddigi csoportmérkőzések eredményei. Montenegró - Dánia 21-22, Oroszország - Horvátország 32-26, Norvégia - Románia 23-21.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!