Sport

2016.09.28. 20:01

A dunaújvárosi asztaliteniszezők itthon mindkét mérkőzésüket megnyerték

Dunaújváros Az asztaliteniszezők már a harmadik fordulón is túl vannak. A DASE első csapata az NB III-ból feljutó Kaposvár gárdáját fogadta

Jankó Árpád

Jól indult a dunaújvárosiak szempontjából a találkozó. Mindkét párost megnyerték a hazaiak. A folytatásra sem lehetett panasz, mert a mérkőzés felénél a dr. Hanák Tamás által vezényelt együttes már 7-3-ra is vezetett. A Somogyország fővárosából érkezett pingpongozók már csak szépíteni tudtak az eredményen, de látható volt, hogy ezen bizony nem lehetett sokat kozmetikázni. A DASE magabiztosan győzte le a Kaposvárt. Ezen a találkozón Mizsei Máté és Nemes Szilárd igencsak kitett magáért. Nagyszerűen játszottak, és három találkozót meg is nyertek.

Mizsei Máté három győzelme is nagyon kellett ahhoz, hogy a kaposvári együttest  legyőzze a DASE Fotó: Ady Géza

A második csapat szintén hazai csarnokban játszott. A Balatonalmádi gárdáját fogadta. Ezen a találkozón is jól kezdett a vendéglátó együttes, mert a két párosmérkőzést megnyerték a dunaújvárosi asztaliteniszezők. A folytatásban már nem is akadt meglepetés, mert lassan-lassan már megszokjuk, hogy legszebb napjaira emlékeztetve, nagyszerűen pingpongozik Furka Attila. Ezúttal sem tudták legyőzni, minden mérkőzését megnyerte. Neki köszönhető, hogy a balatonalmádiak komoly vereséggel utazhattak haza.

Összegezve megállapíthatjuk, hogy ez a hétvége kiválóan sikerült a DASE számára. A hét végén az első csapat az elmaradt BVSC együttese elleni találkozót játssza le itthon, a második gárda pedig Tokodra látogat.

DASE I - Kaposvár 12-6

Győzött: Mizsei M. 3, Nemes Sz. 3, dr. Hanák T. 2, Mizsei T. 2, a Nemes-dr. Hanák és a Mizsei testvérek 1-1.

DASE II - Balatonalmádi 10-8

Győzött: Furka A. 4, Fógel Sz. 2, Farkas L. 1, Kada I. 1, a Kada I.-Fógel Sz. pár 1.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!