Sport

2014.08.21. 13:10

DPASE: javuló csapatjátékkal esély lehet legalább a pontszerzésre

Dunaújváros - Az OTP Bank Liga NB I ötödik fordulójában Kecskeméten próbálja meg gyarapítani pontjainak számát a Dunaújváros PASE labdarúgócsapata.

Gróf András

A szombaton 18.30 órakor kezdődő összecsapás egy kemény sorozat első állomása, hiszen a Kecskemét elleni találkozót követően szerdán a Ferencváros, majd vasárnap Győri ETO FC otthonában vendégeskednek a dunaújvárosiak. A csütörtök délelőtti edzést követően először Dobos Barna szakmai igazgatót kérdeztük az esélyekről.

- Örömteli, hogy az előző fordulóban megszereztük az első pontunkat. Természetesen szerettünk volna győzni, de a vezető találatunkat követően a védekezésben nagyot hibáztunk, aminek következtében egyenlített a Pápa. A folytatásban megpróbáltuk feltörni az ellenfél védelmét, de a végjátékban pontatlanok voltunk. Többet birtokoltuk a labdát, de ezt a játékot gólra játsszák. Szombati ellenfelünk eddig gyengébben szerepelt, mint ahogy várták. Ennek következtében nagyobb nyomás lesz rajtuk. Ezúttal is a ránk jellemző támadó stílusban próbálunk meg játszani. Úgy, hogy a védekezésünk stabil maradjon.

Szabó András asszisztens edző irányítja az edzés részfeladatát (Fotó: Ady Géza)

A játékosok közül Szekeres Adrián óvatos optimizmussal várja a Kecskemét elleni összecsapást.

- A Pápa elleni mérkőzésen sokkal összeszedettebb volt a csapatunk, mint az azt megelőző meccseken. Annak ellenére mondom ezt, hogy az egyenlítő találat előtt bosszantó hibát vétettünk. Remélem hasonlót nem követünk majd el a jövőben. Nem téveszt meg minket az a tény, a kecskemétiek eddig még nem szereztek pontot a bajnokságban. Támadásban és védekezésben egyaránt minimalizálni kell a hibák számát, akkor esélyünk lesz a győzelemre.

A támadó Urbin Péter az elmúlt fordulóban nem kapott szerepet, így kívülről jól láthatta a játékban előforduló hibákat.

- Az eddigi legjobb meccsünk volt. A Pápa stabilan védekezett, sajnos a vezető találatunk után hamar egyenlítettek, így újra visszaállhattak a saját térfelükre. Az ilyen védekezés ellen fokozott szerepe van az utolsó passzok pontosságának. Nehéz lesz a Kecskemét ellen, de amennyiben játékban tovább fejlődünk, akkor eredményesek lehetünk.

A szombati találkozót Farkas Ádám vezeti, asszisztensei Berettyán Péter és Takács Gábor lesznek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!