Sport

2017.02.23. 19:50

Kis együttes, nagy sikerekkel!

Dunaújváros - Kellemes érzésekkel figyelhetjük a Dunaferr DUE Renalpin FC legfiatalabb játékosainak a munkáját is. Ők az U15-ös gárda, akiknek szép teljesítményéről Pap István, a csapat edzője számolt be nekünk!

Balogh Tamás

- Milyen feladatot tölt be az utánpótláscsapatok mellett?

- A két idősebb korosztály, az U17-es, valamint az U20-as csapatok technikai vezetője vagyok. A munkám javát a felkészülés és a mérkőzések előkészítése, szervezése teszi ki. Fontos, hogy a srácoknak és edzőjüknek lehetőleg csak a futsallal kelljen foglalkozniuk. Emellett az U15-ös korosztálynál a vezetőedzői szerepet is betöltöm.

- Mutassa be együttesét, amelyet irányít!

- Nagyon jó játékos "alapanyagnak" számítanak és szuper közösséget alkotnak. Télen a Pest megyei futsalbajnokságban szerepelünk, az év másik részében pedig a Baracs színeiben a Fejér megyei nagypályás bajnokságban, ahol listavezetők vagyunk a fiúkkal. Az egész évi edzéseink során is szívesen képezzük magunkat e teremsportnak megfelelően is. A szabadtéri időszakban is "belecsempésszük" a futsalelemeket az edzésbe, hiszen oda-vissza profitálhat a munkából két szakág!

Szombaton a négyes döntőben szerepel az U15-ös csapat Fotó: Balogh Tamás

- Ebben a szezonban mik voltak az eddigi legnagyobb sikereik, amelyeket a futsalban értek el?

- Óriási eredményt értünk el azzal, hogy a harmincöt csapatos mezőnyben a legjobb négy együttes közé jutottunk. A négyes döntőt február 25-én, szombaton Kartalon rendezik meg, ahová sikerre éhesen fogunk érkezni. Ezt a próbatételt nagyon elszántan várja az egész csapat! Sajnos bajnoki mérkőzést hazai pályán, ezzel a korosztállyal nem játszunk, de egy torna megrendezését tervbe vettük, hogy itthon is megmutathassák magukat a srácok!

Ebből a remek közösségből név szerint senkit sem szeretnék kiemelni. Első pillanatban talán közhelynek tűnik pedig, csak azért használom csupa nagybetűvel írva és mondva a csapat elnevezést, mert ez felel meg a valóságnak! A kapusunk, mezőnyjátékosaink, a kicsitől a nagyobbakig, így együtt megérdemlik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!