Sport

2015.09.09. 14:04

Dunaújváros PASE: Az érkezőkkel gyorsabb lehet a hátvédsor

Dunaújváros - Két hét szünet után a 6. fordulóval folytatódik a Merkantil Bank Liga NB II őszi szezonja. A Dunaújváros PASE labdarúgócsapata szombaton 19 órakor a Szolnoki MÁV FC otthonában lép pályára.

Gróf András

A mérkőzést megelőző tegnapi sajtótájékoztatón először a klub új igazolásait mutatták be. Az együttes eddigi szereplése kapcsán talán nem véletlen, hogy mindhárom labdarúgó elsősorban a védelemben vethető be. Az 1995-ös születésű jobb oldali hátvéd, Lorentz Márton a Puskás Akadémiától érkezett.

- Minél hamarabb szeretném kiharcolni a helyemet a csapatban. A beilleszkedéshez természetesen elsősorban jó teljesítményt kell nyújtanom. Szombaton egy erős ellenféllel játszunk, de feljebb kell lépnünk a tabellán.

A Nyíregyházáról érkezett hórihorgas középső védő, Gengeliczki Gergő a Bp. Honvédban nevelkedett, de legutóbb a Mezőkövesd csapatában futballozott

- Tetszett a klub jövőre vonatkozó elképzelése, ami egyezik a saját céljaimmal, vagyis minél hamarabb az első osztályú szerepléssel. Az öltözőben könnyen ment a beilleszkedés, de majd a pályán kell bizonyítani. Mint minden sportember, mi is győzelem reményében lépünk majd pályára a Szolnok elleni mérkőzésen.

Koszó Balázs az őszi szezon elején még Békéscsabán játszott, az ő érkezése a Vaskó Tamás átigazolásával kapcsolatos tranzakció része.

- Az utolsó pillanatban dőlt el, hogy Dunaújvárosba igazolok, aminek örülök, hiszen jó társaságba csöppentem. A válogatott mérkőzések miatti szünet segítette a beilleszkedésemet.

Sallói István sportigazgató szerint idő kell ahhoz, hogy a fiatal játékosok beépüljenek a csapatba Fotó: Zsedrovits Enikő

Az átigazolási időszakról Salló István sportigazgató adott átfogó elemzést.

-  Rendkívül intenzív időszak volt, hiszen alaposan átalakult a csapat. Későn állt össze az új keret, amelynek oka elsősorban az MLSZ fiatalok szereplésére vonatkozó szabályának módosulása volt. Túl kellett lépni az együttesnek a kiesés okozta sokkon. Van olyan, hogy egy csapat azonnal visszakerül, de olyan is akad, amelyet újra fel kell építeni. Mi az utóbbi kategóriába tartozunk. A kiesés hatalmas gazdasági hátrányt is jelentett, hiszen több száz millió, alanyi jogon járó forinttól estünk el. Ráadásul el kellett küldeni a külföldieket, akiknek élő szerződésük volt. Egyértelmű, hogy bővíteni kell a forrásainkat, növelni kell a bevételeket. A klub hosszútávú, stabil működése jelenleg prioritást élvez az NB I-be jutáshoz képest. A szakmai vezetéssel egyeztettük, hogy az ősszel az a célunk, hogy az élmezőnyhöz képest lőtávolba maradjuk, éves szinten pedig az 1-6. hely megszerzése.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!