Sport

2017.03.07. 19:00

Közös zászló alatt a városért - A Dunai Ökölvívó SE képviseletében indulnak a Fox SE bunyósai is

Dunaújváros - Az összefogás jegyében a helyi ökölvívás egy képviseletbe tömörült, a megállapodás értelmében, a Fox SE sportolói a DÖSE színeiben versenyeznek a továbbiakban.

Gallai Péter

Ez volt a legfontosabb bejelentése annak a sajtótájékoztatónak, amit kedden tartottak a Guttenberg közi edzőteremben. Hosszú János, a DÖSE elnökségi tagja továbbá elmondta, mindez azért nagyon fontos a sportág helyi történetében, mert így jobb feltételeket tudnak biztosítani a profi és hobbi szintű, felnőtt és utánpótláskorú versenyzőknek.

- A Dunai Ökölvívó Sportegyesület és a Fox SE együttműködésének köszönhetően nyílt arra lehetőség, hogy a DÖSE képviseletében, egy zászló alatt tudjuk szerepeltetni a versenyzőket, Dunaújvárost képviselve a hazai és nemzetközi megmérettetéseken, utóbbira már nagyon szép példa is szolgál - tette hozzá, majd bemutatta a DÖSE megválasztott elnökét, Mádai Balázst, a DVG Zrt. elnök-vezérigazgatóját.

- A két klub egyesült az elmúlt hetekben, így folytatódik a közös munka. Egyik legnagyobb eredmény, hogy a Fox SE eddig a Vasasban szereplő versenyzőit sikerült átigazolni a DÖSE kötelkébe. Így ők már nem a fővárosi, hanem Dunaújvárosét és a klub hírnevét öregbítik. Mindenképpen szerettünk volna hangot adni, hogy a településen újra nagyon komoly bokszélet fog megindulni - hangsúlyozta az új elnök, aki büszkén emelte ki a múlt heti, nemzetközi, mohácsi versenyen elért sikereket.


A kép előterében balra Hosszú János, a DÖSE elnökségi tagja, mellette Sulák András, a klub szakmai vezetője, valamint Mádai Balázs, a DÖSE megválasztott elnöke  Fotó: Ady Géza

E verseny részleteiről is beszélt a DÖSE szakmai vezetője, Sulák András, aki örömét fejezte ki, hogy ekkora létszámmal tudják képviselni az ökölvívást a két klub fúziója nyomán. Elsősorban ezért mondott köszönetet Baki Endrénekaz eddigi támogatásért, illetve a DÖSE klubjának az egyesülésért. Sulák András rendkívül büszke arra, hogy a mohácsi versenyen három arany-, három ezüst- és két bronzérmet szerezve a klub megnyerte az egyesületi versenyt is.

- Ezzel megalapoztuk az évet, innentől támadás előre és reméljük hasonló sikereket elérve egyre feljebb tudunk lépni - tette hozzá.

Hosszú János arról is beszélt, hogy mostantól az egységben, az összefogásban van az erő, hiszen eddig a támogatások és a lehetőségek is megoszlottak a két klub között.

- Elsősorban az a célunk, hogy a nálunk sportoló fiatalok megfelelő helyet kaphassanak a napi munkához, amihez igyekszünk az önkormányzat, illetve szponzorok bevonásával minél jobb körülményeket biztosítani. Bízom benne, a DÖSE ismételten vissza tudja hozni azt a fényt, amiben a sportág ötvenes, hatvanas években tündökölt Dunaújvárosban. Emellett fel szeretnénk nőni a többi olyan sikeres szakághoz, mint például a jégkorong, vagy a kézilabda, - fogalmazott.

Lapunk Sulák Andrástól megtudta, a munka a továbbiakban a klubok korább két bázisain párhuzamosan folyik. A régi DÖSE teremben, a volt Kolibriben az utánpótlás képzés zajlik, a versenyeken indulók képzése pedig áttevődött a Guttenberg közbe. Ami pedig a szakmai stábot illeti: az utánpótlás bázist Sulák András szakmai felügyelete alatt Csernák Attila, Hoffmann Károly és Kovács Flórián vezeti, a"hobbistákkal" Kovács László foglalkozik, míg a versenyzőkkel, Kocsis Tamás, Kovács Richárd és Sulák András dolgozik.



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!