Sport

2017.03.31. 17:20

Idegenben is nyerni akarnak női vízilabdázóink

Dunaújváros - Az első, sikerrel megvívott bajnoki elődöntő után szombaton 15.30 órától a BVSC otthonában játssza a párharc második felvonását a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics vízilabda-együttese.

Gallai Péter

Az első, múlt heti rangadó 10-9-es dunaújvárosi sikert hozott az utolsó pillanatig izgalmas mérkőzésen. Bár a hazaiak sokkal hamarabb pontot tehettek volna a találkozó végére, de a BVSC rendre kihasználta a hibákat, és felzárkózott. Mivel a párharc két sikerig tart, ezért Petrovics Mátyás alakulata számára az életben maradás lesz a tét a mai derbin. Mint a fővárosiak trénere fogalmazott: szeretne még Dunaújvárosba jönni csapatával, ami a harmadik meccset jelentené. Természetesen a DUE-Maarsk együttese nem szeretne túlórázni, s a mieink helyzetét javítja, hogy visszatérhetett a csapatba és a medencébe Gurisatti Gréta, aki az egyik edzésen szemsérülést szenvedett. Ezért ki kellett hagynia az első felvonást, emellett a válogatott edzőtáborának csak a végén tudott újra vizes tréningeken szerepelni, akkor is csak védőszemüvegben. Olyanban, mint amit a kosárlabdázók is használnak. - Végre pénteken megkaptam az engedélyt az orvosoktól, így már szombaton este Szentesen bemehettem a vízbe úszni kicsit. Sajnos nagyon elfáradtam, hiszen másfél hétig nem mehettem vízben. Ám azt is tudom, hogy szombatig rendbe jövök fizikailag, és semmi baj nem lesz a meccsen! A válogatott szereplés után, ahol a végén végre nem csak a partról élvezhetem azt a hatalmas, 17 ezer férőhelyes uszodát. Kedden este már itthon készültünk tovább a hét végi elődöntőre, de a kétkapus feladatokat még a védőszemüvegben hajtottam végre - fogalmazott Gurisatti Gréta.

A válogatott utolsó edzésein védőszemüvegben már vízbe mehetett Gurisatti Gréta Fotó: MVLSZ/Madar Dávid

A szintén a válogatott kerettel szereplő Somhegyi Noémi szerint hasznos volt az az öt nap, hiszen nagyon sokat gyakoroltak a válogatottal, többek között a 2000-es születésű újpesti fiúcsapat ellen. - Ők korban ugyan még kicsik hozzánk képest, viszont fizikálisan annál nagyobbak. Úgyhogy nem volt egyszerű beállni centerbe, de jobb volt, mintha egymást "vertük volna szét". Miután visszatértünk Dunaújvárosba, egy hosszabb videózás után a vízben gyakoroltunk az elődöntő második meccsére, amit értelemszerűen meg szeretnénk nyerni a BVSC ellen. Nem lesz könnyű az biztos, de én bízom a társaimban, hiszem, hogy tudunk úgy játszani, hogy simán behúzzuk ezt a meccset - tette hozzá.

Az első elődöntőn remeklő Vályi Vanda arról beszélt, hogy a múlt héten nem volt idő ünneplésre, hiszen a meccs után a klub nagyon sok játékosának volt jelenése a válogatott edzőtáborokban.

- Mi, a juniorok Martfűn dolgoztunk, nagyon sok hasznos és fontos taktikai elemet átvettünk már most, hogy a világbajnokságra el tudjuk sajátítani ezeket. Minden halad a maga menetében, szeretem, amikor a szezon végére felhalmozódnak az izgalmak.

Mchunu Hlengiwe: - Sikerült megnyerni az első elődöntő mérkőzésünket. Nagyon büszke vagyok magunkra, mert csapatként, egymásért küzdve tudtunk győzni. Pont egy ilyen izgalommal teli meccsre számítottam, de egy pillanatra sem fordult meg bennem, hogy kikapunk. A bizalom magamban és a többiekben a meccs elejétől a végéig megmaradt. Reményekkel telve indulunk a mai összecsapásra is, s teszünk érte, hogy győztesként hagyjuk el a BVSC uszodáját.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!