Sport

2016.12.30. 19:30

Dunaújvárosi siker az öregfiúktornán

Meghívásos öregfiúktornán vett rész csütörtökön a dunaújvárosi Campus elnevezésű kispályás labdarúgócsapat.

Gróf András

Az exkluzív eseményre a szervezők öt együttest hívtak meg, amelyekben olyan labdarúgók léptek pályára, mint a Hertha BSC vezetőedzője, a magyar válogatott volt szövetségi kapitánya, Dárdai Pál, valamint Egressy Gábor, Szélesi Zoltán, Buzás Attila és Gyánó Szabolcs. A körmérkőzéses rendszerben lebonyolított viadal első összecsapásán a dunaújvárosiak 3-1-re kikaptak a Tolna együttesétől, de a folytatásban már nem hibáztak.

Horváth Attila (j) a Campus csapatvezetője Dárdai Pállal

A második meccsükön az Őcsény gárdáját verték 2-1-re, majd a Dárdai Pállal felálló Fritz-Tanya csapatát múlták felül szintén 2-1-re. A negyedik találkozón 4-1-re győzték le a Horvátországból érkezett Dárda együttesét, így kilenc megszerzett ponttal az első helyen fejezték be a mindvégig remek hangulatú tornát. A kupagyőzelem mellett egyéni elismerésből is jutott az újvárosiaknak, hiszen a torna legjobb kapusának járó különdíjat a Campus csapatának hálóőre, Rajna Tamás érdemelte ki.

A kupagyőztes csapat tagjai. Felső sor balról, jobbra: Csikós Gábor, Zemankó Zoltán, Král László, Szekszárdi László, Freud Krisztián, Rajna Tamás. Első sor balról jobbra: Horváth Attila, Orosz István, Somogyi Jenő, Petrás Gábor, Miskovicz Bálint Fotó: amatőr felvétel

Az első helyéért járó díjon kívül, még két értékes relikviával gazdagodott a csapat, hiszen Dárdai Pál egy aláírt Hertha BSC mezt, és egy szintén dedikált labdát ajándékozott az újvárosiaknak. Ezek az ajándékok jótékony célt szolgálnak majd, hiszen a labda bekerül a Carissa Kupa tombolanyereményei közé, a német csapat mezét pedig árverésre bocsátják a januári kispályás-tornán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!