Sport

2016.10.03. 18:20

Sztojka Sándor és Simon Richárd is remekelt

Dunaújváros - A dunaújvárosi FOX SE két ökölvívóval vett részt az Országos Serdülő Bajnokságon Kaposvárott szeptember 21. és 24. között. A mindössze egy éve alakult klub mindkét képviselője érmes lett.

Agárdy Csaba

Sztojka Sándor 50 kilogrammban indult, három mérkőzést bokszolt, mind a hármat simán nyerte, magabiztosan lett magyar bajnok. Az eredmény azért is kiemelkedő, mert tavaly júniusban kezdte az ökölvívást.

- Édesapám javasolta, hogy valamit sportoljak, nekem az ökölvívás tetszett a legjobban. Eleinte csak edzettem, nem akartam versenyezni, azután kedvet kaptam hozzá. Nem gondoltam volna, hogy egy év után idáig eljutok, magyar bajnok leszek.

A FOX SE két elsőéves ökölvívója: Sztojka Sándor (balról) és Simon Richárd Fotó: Zsedrovits Enikő

Simon Richárd (54 kg) kettőt bokszolt, és végül a harmadik helyen végzett.

A két sportoló között hasonlóság az, hogy ő is édesapja javaslatára kezdett el bokszolni, és ő is tavaly lépett először ringbe, ő áprilisban húzott először kesztyűt a kezére.

- Édesapám a küzdősportok valamelyikét ajánlotta, hogy meg tudjam védeni magam, ha úgy alakul. Az ökölvívás mellett döntöttem. Az országos bajnokságon szerzett bronzérmemmel elégedett vagyok, reális az eredményem.

Sulák András, a két fiú edzője így értékelte a Kaposváron látottakat. - Titkon egy érmet reméltem, kettőt szereztek, ebből egy arany lett, tehát érthető, hogy elégedett vagyok. Fegyelmezetten, vagányan bokszoltak a fiúk. Egy éve kezdtem el edzősködni, akkor úgy gondoltam, ha öt éven belül lesz magyar bajnokom, akkor alkalmas vagyok az edzői pályára. Az első évben magyar bajnok lett az egyik tanítványom, nagyon boldog vagyok. Újabb célokat kell kitűznöm... Arról azonban nem szabad elfeledkeznünk, hogy köszönetet mondjunk az elnökünknek, Baki Endrének, Csikesz Jenőnek, Takács Titusznak és a Vasas SE-nek, amelynek a dunaújvárosi kihelyezett tagozata vagyunk.

A kaposvári bajnokságon negyvenkilenc egyesület 131 ökölvívója indult. Dorkó Péter szövetségi edző szerint kimagasló színvonal volt, az alsóbb súlycsoportokban parázs csatákkal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!