Sport

2016.12.11. 17:15

Egy kézilabdás nap, ahol nem volt vesztes

Dunaújváros - Szombaton egész nap Nagy Kamilla meggyógyulásáért pattogott a kézilabda a sportcsarnokban.

Jankó Árpád

A súlyos beteg kislány gyógyításának anyagi fedezetéért indította el ezt az akciót Németh Magdolna, aki háromgyerekes anyuka.

- Sokat gondolkodtam, hogy milyen eszközzel tudnék segíteni Kamilla ápolásában, s mivel a gyerekeim is kézilabdáznak, több kézilabdacsapatban is vannak ismerőseim, kitaláltam ezt a napot. Egy anyai szív, az anyai ösztön révén jól tudja az ember, hogy most nagyon kell a segítség, És ahogy meghirdettem ezt a napot, a kézilabdatornát Kamilla gyógyulásáért, megható, hogy mennyien összefogtak, és azonnal jöttek, segíteni - nyilatkozta a jótékonysági nap szervezője.

Kamilla édesanyja, Nagyné Berta Zsanett meghatottságát nehezen visszatartva mondta el, hogy sose gondolta volna, hogy ennyi ember, ennyi közösség az első hívásra máris megtalálták annak a módját, hogy nekik támogatást adjanak.

- Ezért köszönet jár mindenkinek. Ez a mai nap nagyon szép példája az emberi szeretetnek, az összefogásnak - mondta Nagyné Berta Zsanett, Kamilla édesanyja.

S valóban fantasztikus volt tapasztalni, ahogy egyre jobban gyűltek az adományok a felajánlások. A licitálásra felajánlott két DKKA mez, Oguntoye Viktória és a válogatott Kovács Anna meze hatvan-hatvanezer forintért talált gazdára. Ezt az összeget, a klub két vezetője, Radulovics Bojana és Szemenyei István kiegészítette harmincezer forinttal, így ez a tétel százötvenezer forintot ért, s a teremdíj átvállalása is komoly összeget jelentett. De nagyon sok magánember és cég, azok vezetői jelentették be, hogy különböző pénzösszeggel járulnak hozzá a nap sikeréhez.

A legdöbbenetesebb bejelentést Gáspár Gabriellától hallottuk, aki a Dunaferr egykori remek játékosaként a nap végén a Legendák csapatában is szerepelt.

- Székesfehérvárról is hoztam pénzt. A sok barátom, ismerősöm a kérésemre azonnal hajlandók voltak felajánlani összegeket. Remélem, ez a nagy összefogás meghozza majd az eredményt.

Végül közel félmillió forint gyűlt össze a különböző csatornákon, a felajánlásokból.

De ne felejtkezzünk el a nap mókás, jókedvű sportos részéről sem. Hat együttes küzdött meg a torna győzelméért. Ez végül a DKKA ifi és a DAC döntője után (14-13) a kohászosok javára dőlt el. A résztvevő hat együttes: Soponya ifi, Hepburn Cafe, Virág R., Fehérvár S. Martonvásár, DAC. A torna harmadik helyén a Fehérvár, a negyediken pedig a Martonvásár végzett.

Ezután következett egy igazi show. A Legendák, vagyis régi remek játékosok hívták ki négyszer tizenöt percre a jelenlévő négy csapatot (DKKA ifi, Virág R., Martonvásár, Hepburn Cafe). A Legendák összeállítása a következő volt: Baranyi - Ferling, Gáspár, Bulath, Ács, Takács D. Meggyes. Edző: Bába Mihály. Nagyszerű megoldásokat, régi kiváló páros variációkat láttunk a régiektől, akik mind a négy ellenfelüket nagy arányban legyőzték, cserék nélkül! - A felhólyagosodott ujjak már a helyszínen fájtak, izomlázat pedig vasárnapra időzítettük - így értékelte a hatvan percet, közben megmutatta tenyerét is Gáspár Gabi. Nagyszerű nap volt. Németh Magdolna, az esemény kitalálója, a Hepburn Cafe tulajdonosa a végén már hangosan gondolkodott: - Azon töröm a fejem, ilyen jótékonysági napot a kézilabdával vegyítve minden évben megszervezhetnénk, hisz segítségre szoruló emberek, gyerekek itt élnek közöttünk... Észre kell venni őket...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!