Sport

2017.08.13. 18:45

Egy pont jutott az idénynyitón - Egyenlített az egykori újvárosi játékos

DUNAÚJVÁROS Az NB III-as labdarúgó-bajnokság Közép csoportjának szombati nyitó fordulójában hazai pályán játszott döntetlent a Dunaújváros PASE együttese.

Gróf András

Dunaújváros PASE - Hódmezővásárhelyi FC
1-1 (0-0)

Dunaújváros Stadion, 300 néző. Vezette: Szommer Attila (Illés, Tinnyei).

Dunaújváros PASE: Vaszócsik - Karacs, Csendes, Farkas V., Zvara - Dorogi R., Barna Zs., Sándor T. (Hamar E. az 55. p.), Csehi T. - Szepessy R., Tóth T. Vezetőedző: Dobos Barna.

Hódmezővásárhelyi FC: Bordás - Kormányos, Huszár, Szabó Mihály (Kökény a 64. p.), Szilágyi - Laczkó D., Ablonczy, Mezei, Pataki - Máté (Bartyik a 81. p.), Prasler (Szabó Márk a 69. p.).Vezetőedző: Major László.

Az összecsapás első húsz percében rengeteg hibával játszott mindkét csapat, így folyamatos játék nem alakulhatott ki. Az időszak egyetlen említésre méltó eseménye Zvara Dávid huszonkét méteres szabadrúgása volt. A játékrész közepén Szilágy erőteljes lövését védte bravúrral Vaszócsik kapus. A hódmezővásárhelyi kapu előtt a születésnapos Szepessy Róbert középre lőtt labdája jelentett veszélyt, de Bordás hárított. A szünet előtt Dorogi Renátó fejese kerülte el a kaput, majd Szepessy elől szabadítottak fel a vendégvédők.

A piros mezes Sándor Tamás ötvenöt percet játszott
Fotó: Ady Géza

A fordulást követően pontosabban játszott az újvárosi alakulat, ami azonnal mezőnyfölényt eredményezett. Ennek meg is lett az eredménye, hiszen az ötvenötödik percben megszerezte a vezetést a hazai csapat. Egy balról érkező beadásra Csendes Péter érkezett a legjobb ütemben, és nyolc méterről fejelt a kapu jobb oldalába (1-0). A folytatásban is a DPASE gárdája irányította a játékot, de nem tudta növelni az előnyt, ami a hajrában megbosszulta magát. A nyolcvannegyedik percben a tavaly még dunaújvárosi színekben játszó Ablonczy Gerjén kiegyenlített. Egy oldalszabadrúgást követően védhetetlenül fejelt a kapuba (1-1).

A nyitó forduló további szombati eredményei: Makó-Foci Kft. - Vecsési FC 0-0, Rákosmente KSK - Szentlőrinc SE 2-0, Duna Aszfalt TVSE - UFC Szekszárd 2-2, Kozármisleny - Iváncsa KSE 2-0. Az alábbi mérkőzések vasárnap lapzárta után fejeződtek be: SZEOL - PMFC, FC Dabas - Budapest Honvéd II, Mórahalom - Paks II.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!