Sport

2015.06.25. 13:49

Egy személyben minden - A Dunaújvárosi Főiskola DSE négy csapattal versenyzett

Dunaújváros - Dunaújvárosban évtizedek óta foglalkoznak a kosárlabdával, volt, hogy a városnak több csapata is volt. Valamiért azonban igazán nem tudott olyan gyökereket verni, mint a többi csapatsportág. Most a Dunaújvárosi Főiskola város kosárlabdasportjának a központja.

Agárdy Csaba

A Dunaújvárosi Főiskola Diák Sportegyesület keretében működik a kosárlabda-szakosztály. A szakosztály mindenese Nagy Roland, aki szakosztályvezető és edző is egy személyben.

A szakembertől megtudtuk, hogy ötvenen sportolnak négy korosztályban. A felnőttek a Fejér és a Pest megyei bajnokságban egyaránt résztvettek. Némi csalódást okozott számukra, hogy Fejérben nem sikerült bejutniuk a nyolccsapatos rájátszásba. Az elmúlt három évben döntőt játszottak a főiskolások, de az idén olyan sérüléshullám érte el őket, hogy még a rájátszásról is lemaradtak.

A Pest megyei bajnokságban oda-vissza alapon mérték össze tudásukat a csapatok, és a tizenkét klubos mezőnyben a DF az ötödik helyen végzett.


Nagy Roland még bírja a gyűrődést, az évi száz mérkőzést és persze az edzéseket. Fotó: Zsedrovits Enikő

A juniorok is lecsúsztak a Fejér megyei pontvadászat rájátszásáról. Az alapszakasz eredményei alapján be kellett volna jutniuk a legjobb nyolc közé, de az ő esetükben a középiskola érettségi akadályozta meg a jobb szereplést.

A serdülők (U13) a huszonnégy csapatos Pest megyei bajnokságban a tizenkilencedikek lettek. Erről Nagy Roland azt mondta, hogy teljesen megfelelt ez az eredmény az elvárásoknak, hiszen itt a DF a gyerekcsapatát indította, a több játéklehetőség érdekében.

Ez a korosztály (U11, U12) az Országos Gyermek Bajnokságban indult, a Veszprém, a Tolna és Fejér megyei klubok által létrehozott régióban. A DF a harmadik helyen végzett, az első kettő került be a kiemelt országos döntőbe. Nagy Roland itt érdemesnek tartja megjegyezni, hogy három kiváló teljesítményt láthatott a szezonban, Kozma Nelli, Kozma Gyula és Kalmár Zalán jóvoltából.

Nagy Roland arra a kérdésünkre, hogy egyedül hogyan birkózik meg négy csapattal, így válaszolt: Száz meccset játszunk egy évben, minden korosztályban heti háromszor másfél óra edzést tartok. Egyelőre bírom

Az is kihagyhatatlan, hogyan tudnak működni, miből tartják fent magukat: A főiskola sokat segít, ingyen használhatjuk a csarnokukat, itt tartja minden csapatunk az edzését, és itt játsszuk a meccseinket is. A TAO-ból és a tagdíjakból tartjuk fent magunkat. Az utazásokat a játékosok, illetve a szülők fizetik, szakosztály a mérkőzések rendezési költségeit és a szerelést tudjuk biztosítani.

A DFDSE szakosztálya a bajnokságok befejezése után pihenőn van, augusztusban kezdi majd a felkészülést minden korosztály.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!