Élete legjobb döntése volt, hogy akkor igent mondott

2017. július 15., 09:30 szerző: Gallai Péter
komment
DUNAÚJVÁROS Hosszú és kalandos utat járt be Szilágyi Dorottya, a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics vízilabdázója, aki olyan meggyőző teljesítményt nyújtott klubcsapatában és a felkészülés során is, hogy tagja lett a vizes világbajnokságon vasárnap debütáló válogatottnak.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

Elfogultság nélkül mondhatom, az előző szezonban kiugró teljesítményt nyújtott, letette a névjegyét a legjobbak között. Éppen ezért, számított arra, hogy bekerül a vb csapatba?

- Igen! Úgy gondolom a szezon alatt sikerült úgy játszanom, ami alapján helyem van a csapatban. Még az kellett, hogy a nyári felkészülés alatt is maximális munkát végezzek. Amióta Dunaújvárosba kerültem, folyamatosan teljes erőbedobással dolgoztam, most hozta meg a sok munka a gyümölcsét. Miután tavaly nem kerültem be az olimpiai csapatba, ezért a világbajnoki szereplés kiharcolását tűztem ki magam elé célul, ez adta a motivációt. Sikerült, amiért természetesen nagyon boldog vagyok.

Édesapja, a kiváló edző, korábbi szövetségi kapitány, Szilágyi Péter révén bejárta a fél világot. Dél-Afrikában tanította meg úszni, Új-Zélandon kezdett el vízilabdázni, már Ausztráliában éltek, amikor 14 évesen az ausztrál U16-os válogatottba is behívták. Majd abbahagyta a pólót, két év kihagyás után dunaújvárosi trénere, Mihók Attila beszélte rá a folytatásra, s csábította Magyarországra. A jelek szerint jól tette...

- Azt kell mondjam, életem legjobb döntése volt, hogy akkor igent mondtam Mihók Attila felkérésére. Könnyen meggyőzött, és sosem fogom megbánni. Már eddig is nagyon sok olyan élményben részesültem, amit soha nem gondoltam volna. Az pedig az eddigi csúcs, hogy magyar színekben játszhatok a hazai rendezésű világbajnokságon.

A DUE-Maarsk huszonegy éves játékosa, Szilágyi Dorottya a vb-szereplést tűzte ki célul, ami sikerült is neki Fotó: MVLSZ

Gurisatti Grétával együtt Szilágyi Dorottya a két új arc az olimpiai kerethez képest. Két, huszonegy éves ifjú hölgy, akiket most ismert meg az ország, és a medencében is bizonyítani akarják, hogy itt a helyük.

- Mindenképpen vagyunk olyan jó formában, hogy ezzel nem lesz gond. Grétának is nagyon jól sikerült a felkészülése, örülök, hogy mindketten bekerültünk a keretbe. Elárulom, mivel ő is kimaradt az olimpiai keretből, megbeszéltük, hogy együtt szeretnénk kivívni a világbajnoki szereplést. Ami sikerült is, hatalmas boldogság volt ez mindkettőnknek.

Amikor Bíró Attila szövetségi kapitány kimondta a nevét, elhitte?

- Egész nyáron úgy készültem, arra számítottam, hogy benne leszek a tizenháromban. Ám amikor sorra hangzottak el a nevek posztok szerint, s már Grétáé is kiderült, az enyém meg nem, bizony már izgultam erősen. Végül hosszú szünet után jöttem én, utolsóként.

Gondolom, sikerült gyorsan beilleszkedni a csapatba, főleg, hogy nem ismeretlen közegbe csöppent.

- Nem érzem, hogy nagyon újoncként kezeltek volna, az első pillanattól a csapat részének éreztük magunkat, ennek ellenére sokat segítettek a rutinos játékosok. Odafigyeltek ránk, minden mozdulatunkat kielemezték, de csak azért, hogy minél jobbak legyünk.

Nem lehet megkerülni a hazai rendezés és pálya kérdését. Több ezer szurkoló előtt szerepelni, akik között minden bizonnyal ott lesznek a családtagjai, ismerősei is.

- Számomra mindig is hatalmas motiváció volt, hogy Magyarországon játszhatok, az pedig, hogy több ezer magyar szurkoló buzdít majd minket, hát nem nagyon lehet leírni, milyen jó érzés lesz. A világliga-meccseken is tapasztaltuk már a szeretetet és a fantasztikus hangulatot. Ez csak fokozódni fog. Nagyon örülök neki, hogy ott lehetnek a lelátón a nagyszüleim, a rokonaim, s anyukám is persze hazarepül, hogy itt lehessen.

Már említettük az édesapját, szúrós szakmai, vagy szülői tekintettel figyeli majd a szereplését?

- Mindeféleképpen szülőként, szurkolói minőségében vesz részt a világbajnokságon. Egyébként úgy vagyunk vele, hogy otthon nem beszélünk vízilabdáról, de ha bármi kérdésem van, nyugodtan tegyem fel neki, de ő nem szakmázik. Az utóbbi pár évben már szülőként tekintek rá, nem az edzőmként.

A csoportból való továbbjutás nem lehet kérdés, miként látja, mire lehet képes a válogatott? A favoritnak tartott Egyesült Államokkal játszottak az utolsó felkészülési tornán, majd közösen edzettek is.

- Teljesen úgy érzem, minden nagyképűség nélkül, hogy meg tudjuk nyerni a világbajnokságot. Például abból kiindulva, ahogy játszottunk a világ jelenlegi legjobb csapatával, az amerikaiakkal az edzőmeccseken, ahol meg is vertük őket. A közönség adta plusz erővel élesben is le tudjuk győzni őket, úgy, ahogy a többieket is.

Addig, amíg idáig eljutnak, lesz még pár lépcsőfok. A csoportban az utolsó meccs, a hollandok elleni mérkőzés dönt majd az első helyről, hiszen a franciák és a japánok ellen elvárás a győzelem.

- Igen, az az első meccs, amire készülünk, utána pedig lépésenként vesszük az akadályokat, nem nézünk annyira előre. Az elmúlt hét hétben nagyon sokat foglalkozott velünk dr. Csernus Imre, úgy gondolom, mentálisan tökéletesen felkészített minket a versenyre. Az edzőmeccsekből kiindulva arra számítok, mindenki lehetőséget kap majd, de a lényeg a csapat sikere lesz.

Vasárnap rajt...

- Biztos vagyok, hogy szombatra már fel leszek pörögve, vasárnapra méginkább.

Bízom benne, július 28-án is ilyen állapotban lesz, tudja ugye, mit rendeznek akkor?

- Hogyne. Akkor lesz a döntő, akkor nyerjük meg!

Július 16. vasárnap, 20.10 óra: Magyarország - Japán.


 

Július 18. kedd, 20.10 óra: Magyarország - Franciaország.


 

Július 20. csütörtök, 20.10 óra: Magyarország - Hollandia.


 

Július 22. szombat: nyolcaddöntők.


 

Július 24. hétfő: negyeddöntők.


 

Július 26. szerda: elődöntők.


 

Július 28. péntek: döntő, helyosztók.

A csoport: Olaszország, Kanada, Brazíila, Kína.


 

B csoport: Új-Zéland, Spanyolorszég, Egyesült Államok, dél- Afrika.

D csoport: Ausztrália, Kazahsztán, Oroszország, Görögország.


 

A négy csoportgyőztes egyből negyeddöntős, a második és harmadik helyezettek keresztbe játszanak a nyolc közé jutásért. A meccseket a 8 ezer férőhelyes Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában rendezik.

Gallai Péter

2017. július 15., 09:30 szerző: Gallai Péter

Hozzászólások

Részletes műsor

loader image

Műsorok betöltése...