Sport

2016.04.13. 14:40

Elkerülni az egyéni hibákat

Dunaújváros - Az FC Csákvár otthonában elszenvedett súlyos vereséget követően szombaton ismét hazai környezetben lép pályára a Dunaújváros PASE labdarúgócsapata.

Gróf András

A Merkantil Bank Liga NB II huszonharmadik fordulójában a listavezető Gyirmót FC Győr látogat a Dunaújvárosba. A 19 órakor kezdődő összecsapáson nem a Dobos Barna vezetőedző által dirigált hazai alakulat az esélyes.

Dobos Barna szombaton eltiltása miatt nem ülhet a kispadon Fotó: Ady Géza

- A múlt heti mérkőzés nem igazán úgy sikerült, ahogy elterveztük. Egyáltalán nem lehetünk elégedettek az eredménnyel. Egyéni hibák sokasága miatt kaptuk a gólokat, nem tudtak a játékosaink egymásnak segíteni. A második félidő elején hibát, hibára halmoztunk, ami eldöntötte a meccset. A négygólos hátrány ellenére felálltunk, így nem nőtt a különbség. Egyértelmű csalódást jelentett viszont a támadójátékunk, alig jelentettünk veszélyt az ellenfél kapujára, ami visszaesést jelent az elmúlt időszakhoz képest. A Gyirmót ellen az egyéni hibák elkerülése mellett ebben kell javulnunk. Az előző fordulóban sérülés miatt hiányzó Lorentz Márton és Abért Bence állapota folyamatosan javul, így bízunk benne, hogy szombaton pályára léphetnek. Huszárik Zsolt viszont biztosan nem játszhat, mivel a múlt héten begyűjtötte az ötödik sárga lapját. Számunkra most az a legfontosabb, hogy körvonalazódjon az keret, amellyel nekivághatunk a következő bajnoki évnek. Akik most az NB II-ben megállják a helyüket, azokra nyugodt szívvel számíthatunk majd.

A forduló további párosítása a következő: Szigetszentmiklós - Soroksár, Budaörs - Kisvárda, Vác FC - FC Csákvár, Mezőkövesd - Szeged-2011, Balmazújváros - Szolnoki MÁV FC, BFC Siófok - FC Ajka, Zalagerszegi TE - Soproni VSE.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!