Sport

2017.01.05. 19:45

Elkezdte a felkészülést a DPASE

Dunaújváros - Szerda délután a Dunaújváros Stadion műfüves pályáján megkezdte a felkészülést a 2016/2017. évi NB III Közép csoportjának tavaszi bajnoki sorozatára a Dunaújváros PASE labdarúgócsapata.

Gallai Péter

A dunaújvárosiak a negyedik helyről vághatnak neki a folytatásnak. A téli szünetben két játékos távozott az együttes keretéből, és eddig egy támadó érkezett. A tavasszal már nem láthatjuk újvárosi színekben a belső védőt játszó, rutinos Páles Tamást, valamint a csatársorban többnyire csereként lehetőséget kapó Nyicsenko Igort. A hiányposztokon a lehetőségeihez mérten szeretné tovább erősíteni a csapatot a vezetőség.

Ennek megfelelően Budafokról leigazolták Szepessy Róbertet, aki gólerős támadónak számít. Ráadásul nem ismeretlen számára a Dunaújváros Stadion, hiszen városunkban mutatkozott be a felnőttek csapatában. Páles Tamás távozásával mindenképpen szükség lenne egy belső védőre. Egy olyan karakteres játékost szeretnének igazolni, aki a pályán is, az öltözőben is vezéregyénisége lehetne a fiatalokból álló keretnek. A kiszemelt labdarúgóval már folynak a tárgyalások, de amíg minden fél nem adja áldását az átigazolásra, addig nem hozzák nyilvánosságra a kilétét.

A műfüves pályán kezdték meg a gyakorlást a játékosok
Fotó: Zsedrovits Enikő

A Dunaújváros PASE vezetőedzője, Dobos Barna elmondta, hogy a tavaszi rajtig fizikálisan még jobban szeretnék megerősíteni a fiatal játékosokat. Mindenképpen szükség van taktikai előre lépésre is, hiszen a repertoár az újonnan érkezőkkel tovább bővülhet.

A lekötött felkészülési mérkőzések, amelyek közül egyelőre az első időpontja és helyszíne végleges: Január 14. szombat: Dunaújváros PASE - BFC Siófok 14 óra, műfüves pálya. Január 21. szombat: Dunaújváros PASE - FC Csákvár. Január 25. szerda: Dunaújváros PASE - Kozármisleny. Január 28. szombat: Dunaújváros PASE - Iváncsa. Január 31. kedd: Dunaújváros PASE - Ajka. Február 4. szombat: Dunaújváros PASE - Jászberény. Február 11. szombat: Dunaújváros PASE - REAC.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!