Sport

2015.09.09. 16:49

A DAB pénteken este sörrel, zsíros kenyérrel várja a szurkolókat

Csütörtökön az újonc MAC Budapest, illetve az Újpest rangadójával megkezdődik a MOL Liga 2015 16-os idénye, amely immár a nyolcadik az ismét bővülő mezőnyű nemzetközi liga életében. A DAB pénteki nyitómérkőzése a Brassó ellen elmarad.

Agárdy Csaba

Elmarad a DAB pénteki szezonnyitója, ez derült ki a Magyar Jégkorong Szövetség honlapján kedden kiadott versenynaptárból. Az Acélbikák pénteken este negyed héttől a Brassó ellen korcsolyáztak volna jégre, ám mivel az erdélyi együttes ebben az időben hazája bajnokságában is szerepel, ezért a MOL Liga az utolsó pillanatban megváltoztatta versenynaptárát. Ez csak azért okoz gondot Dunaújvárosban, mert csak kedden tudták meg a vezetők az időpontmódosítást, amit a klub vezetése nem is vett jónéven.

A MOL Liga csapatok vezetői, és egy-egy meghatározó játékosa a tegnapi sajtótájékoztatón a Tüskecsarnokban Fotó: Kricskovics Antal

Azonban a vezérkar gyorsan reagált az új helyzetre, ezért nem marad program nélkül a dunaújvárosi közönség pénteken este. A csapat honlapján kiderül, hogy bérletvásárlással, csapatfotózással egybekötött közönségtalálkozóra várja drukkereit pénteken este fél hattól a DAB a jégcsarnokban. A szurkolóknak lehetőségük lesz megismerkedni játékosokkal, először tekinthetik majd meg az új versenymezt, s megválthatják az idei MOL Liga szezonra szóló bérleteket is. A DAB ezen kívül is igyekszik a szurkolói kedvében járni, ezért a jégcsarnokba kilátogatókat Vincze Andrásnak is köszönhetően zsíros kenyér, a felnőtteket egy-egy pohár ingyen sör, vagy fröccs várja a közönségtalálkozón, míg a gyermekek málna és kiviszörppel olthatják szomjukat az összejövetelen.

A tegnapi sajtótájékoztatón bemutatkoztak a csapatok. Visszatért a nemzetközi ligába a Fehérvár AV19 nevezzük így , farmcsapata.

Abszulút újonc viszont a MAC Budapest, de a felvidéki Érsekújvár nem kapott indulási engedélyt a szlovák szövetségtől. Így a mezőnyt a Brassó, a Csíkszereda, a Dunaújvárosi AB, a Debrecen, DVTK Jegesmedvék, a Fehérvár AV19, a Ferencváros, a MAC Budapest és az Újpest alkotja.

Jó hír, hogy az idényben sok-sok hoki lesz a tévében: a MOL Liga új televíziós partnere, az M4 Sport legalább negyven bajnokit sugároz a szezonban, elsőnek máris a nyitómeccset, a MAC Budapest Újpest rangadót csütörtök este 20.30-as kezdettel, másnap, pénteken pedig DVTK-Jegesmedvék Ferencváros meccs kerül képernyőre.

Az ingyenesen fogható és minden csomagban szereplő M4 Sport a nyitómeccs előtt 105 perces felvezető műsort is ad.

A Dunaújvárosi Acélbikák vasárnap mutatkoznak be, amikor a hazai jégen a Ferencvárost fogadják. A találkozó 18.15 órakor kezdődik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!