Sport

2017.03.08. 16:25

Emelkedő színvonal - Több mint kétszáznegyvenen léptek pályára

Dunaújváros - Hétfőn az NB I-es futsal mérkőzést követően rendezték meg a városi futsal bajnokság szuperdöntőjét, amelyet a Dunabiztos Micro és a DFDSE együttese vívott egymással.

Gróf András

Az első játékrészben nagy küzdelmet láthattak a nézők, ami gólnélküli döntetlent hozott. A szünetet követően már gólokat is láthattak a nézők. A DFDSE játékosai kétgólos előnyre tettek szert, amit megőriztek egészen a lefújásig, és 3-1-re diadalmaskodtak. Igaz, a Dunabiztos Micro gárdája a lefújás előtt büntetőt is hibázott. A főszervező Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség Versenybizottságának elnöke, Mészáros István elégedetten nyilatkozott a mérkőzést követően.

- A futsal bajnokság kiírásával a labdarúgás újabb szakága nyert teret a DLSZ szervezésében. A III. Futsal Bajnokság befejeződése után kijelenthetjük, hogy évről évre népszerűbb a sorozat, idén már tizenhat csapat vett részt a küzdelmekben. A versenykiírás megalkotásakor próbáltuk figyelembe venni a csapatok játékereje közötti különbségeket, a felsőház és alsóház létrehozásával biztosítani, hogy mindvégig kiélezett küzdelem jellemezze a sorozatot.

Végül a DFDSE kék mezes fiatal együttese diadalmaskodott a hétfő esti fináléban
Fotó: Ady Géza

A csapatok egyre jobban alkalmazkodnak a hagyományos kispályás focitól eltérő szabályokhoz, labdához, így a bajnokság színvonala is egyre magasabb. Gratulálok a végső győztesnek és a helyezetteknek, továbbá minden résztvevőnek. Az ősz végén újra találkozunk.

A DLSZ főtitkár, Petrás Gábor is sikeresnek ítélte a negyedik alkalommal megrendezett bajnokságot.

- A nagyszerű versenysorozattal kettőszáznegyvenkét játékost mozgattunk meg négy teljes hónapon keresztül. A playoff és a döntő mérkőzés pedig látványos és szórakoztató játékot hozott. Az idei viadal a DLSZ és a Megyei Labdarúgó Szövetség Igazgatóságának közös rendezése volt, ahol a csapatok az MLSZ által nyújtott támogatásnak is köszönhetően tudtak pályára lépni.

Természetesen köszönetet kell mondani a Dunaferr-DUE-Renalpin FC vezetőségének, hiszen végig kísérték a bajnokságot. Gratulálok a dobogós gárdáknak, és az egyéni díjazottaknak, akik a közeljövőben, az egyik hazai NB I-es futsal mérkőzés szünetében vehetik át a díjakat.



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!