Sport

2014.08.08. 14:45

Épülhet a villanyvilágítás a dunaújvárosi stadionban

Dunaújváros - Jelentős mérföldkövéhez érkezett városunkban a stadion rekonstrukciós program. Pénteken aláírták a világítás magvalósításáról szóló szerződéseket.

Gróf András

A szerződés aláírását követően Sági Péter DVN Zrt. vezérigazgatója a stadion bejáráson (Fotó: Ónodi Zoltán)

A Dunaújváros Stadion VIP termében a projekt lebonyolításának egyik felelőse, a DVN Zrt. vezérigazgatója Sági Péter nyitotta meg az eseményt.

- A 2013-as kormányhatározat hatszázmillió forint támogatást szavazott meg a stadionunk rekonstrukciójára. A legfontosabb feladat, hogy alkalmassá kell tenni a stadiont első osztályú bajnoki mérkőzések lejátszására. Meg kell felelni az UEFA és MLSZ által meghatározott feltételeknek. Az első lépcsőben elkészül a stadion világítása, majd a pályatest, az eredményjelző, illetve a széksorok felújítása következik.

Ezt követően Dunaújváros Megyei Jogú Város polgármestere, Cserna Gábor mondta el érzéseit.

- Megvalósulni látszik egy álom. Három évvel ezelőtt elkezdődött egy profi csapat építése, amely rövid idő alatt feljutott a legmagasabb osztályba. A következő lépcsőfok a stadion befejezése lesz, amelynek első állomása a televíziós közvetítésre alkalmas világítás kialakítása. Örömmel mondhatom, hogy a Közbeszerzési Tanácsadó Testület elfogadta a DUNA2014 Konzorcium megnevezésű közös ajánlatot, amelyet a EILOS Zrt. és Roneko Kft. nyújtott be, így elkezdődhetnek a munkálatok.

Az Eilos Zrt. részéről Sájer Gábor vezérigazgató szólt a kivitelezési tervekről.

- Büszkék vagyunk arra, hogy a Roneko Kft.-vel közösen építhetjük ki a dunaújvárosi stadion világítását. Az elmúlt években több tucat sportvilágítás-fejlesztési projektben vettünk rész,itthon és külföldön. A nemzetközi előírásoknak mindenben megfelelő, első osztályú minőségű, világszínvonalú berendezéseket szerelünk be. Biztos vagyok benne, hogy szerződésben szereplő szakmai, minőségi és időbeli feltételeket teljesíteni fogjuk.

Ezt követően a felek ünnepélyesen aláírták szerződéseket, majd dr. Galambos Dénes országgyűlési képviselő kért szót.

- Az elmúlt években méltatlan volt a nemzet sportvárosához, hogy nem volt első osztályú labdarúgócsapata. Arról, hogy erről a tényről csak múltidőben beszélhetünk döntő szerepe van dr. Dorkota Lajosnak, aki nagy szurkolója az együttesnek. Friss információ, hogy az ISD Dunaferr Zrt. vezetése kezd érdeklődni az NB I-es csapatunk iránt, és tárgyalásokat kezdeményezett a városvezetéssel a támogatásáról.

Természetesen a végén mindenki arra volt kíváncsi, mikor gyulladnak ki a fények a stadionban, amire Nemes Ferenc, a Roneko Kft. ügyvezetője adta meg a választ.

- A szerződésben szereplő kivitelezési határidő két hónap. A világítás kiépítéséhez szükséges oszlopok Olaszországból érkeznek. Emellett a legkorszerűbb lámpatestekkel biztosítjuk a tökéletes fényviszonyokat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!