Sport

2013.07.12. 05:11

Évet értékelt a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség

Dunaújváros - A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség a közelmúltban tartotta évértékelőjét. De nemcsak az elmúlt esztendőt összegezték, hanem előre is tekintettek.

Agárdy Csaba

Az összejövetelen elhangzott, hogy a város legnagyobb létszámú sportszervezete, a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség, amelynek 1498 igazolt játékosa van. Az is sokat mondó adat, hogy a DLSZ a különböző kupákban, bajnokságokban 1060 mérkőzést rendezett – elsősorban kispályán – a 2012/13-as szezonban. A szövetség munkatársai úgy gondolják, a januárban rendezett Carissa Kupa volt a legnagyobb eseményük. Teltházas, színvonalas találkozókat hozott a torna, és minden résztvevő elismerően nyilatkozott a rendezésről. Emellett példaértékű akció is kötődik a Carissa Kupához, hiszen a résztvevők félmillió forintot gyűjtöttek össze a dunaújvárosi óvodák számára. A Carissa Kupához hasonló nagyságrendűnek gondolják az áprilisi II. Akarat Ereje Kupát, amely az összefogásról szólt. A résztvevők a gyerek Szatmári Ádámnak segítettek ritka betegségének gyógykezelése érdekében. A tornának szép pillanata volt, amikor Ádám minden fájdalmát legyőzte, minden erejét összeszedte, és a döntő mérkőzés kezdőrúgását ő végezte el.

A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetségben a két sikeres esemény után fogalmazódott meg, hogy taglétszámuk alapján nagy erőket tudnának mozgósítani, ezért úgy döntöttek, Társadalmi Felelősség Bizottságot állítanak fel, mert úgy gondolják, felelősséggel tartoznak a környezetükért és a közösségekért. Úgy érzik, a bajba jutott, vagy éppen rászoruló embertársaiknak segíteni tudnak. A Társadalmi Felelősség Bizottság munkája az lesz, hogy a feladatot megtalálja és a segítségnyújtás végrehajtását megfogalmazza, megtervezze, a támogatókkal karöltve végrehajtsa. Ennek a törekvésnek az egyik eleme, hogy a jövőben minden olyan csapat, amely benevez a Markó Lajos Kispályás Labdarúgó Bajnokságba, a nevezési díjának tíz százalékával a bizottság munkáját támogatja majd. Az is szóba került, hogy az örömteli, hogy rengeteg mérkőzést rendeztek meg, amelynek öt százaléka kupa, huszonöt százaléka liga, ötven százaléka bajnoki találkozó volt, az egyéb rendezvények pedig húsz százalékot tettek ki. Az viszont elszomorító, hogy a város rosszul áll a létesítmények terén. A tornatermek állapota elkeserítő, szinte nincs olyan, amelyik ne ázna be rendszeresen. A Lorántffy iskola sporttelepe is átalakításra szorul. A DLSZ vezetői ezért azt tervezik, hogy a város sportszerető politikai erőivel, sportbizottsági tagokkal, sportvezetőkkel közösen végeznek bejárást a létesítményekben, és közösen próbálnak megoldást találni arra, hogy komfortosabb körülmények között játszhassák a csapatok a mérkőzéseket, illetve a meccsekre kilátogató nézők – több találkozó is teltházas volt – is méltó körülmények között szurkolhassanak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!