Sport

2016.12.16. 20:10

Évzáró összecsapás - A Swietelsky-Haladás VSE lesz a vendég

Dunaújváros - A Dunaferr-DUE-Renalpin FC futsalcsapata a 2016-os esztendő utolsó bajnoki fellépésére készül.

Gróf András

A dunaújvárosiak az NB I alapszakaszának tizenkettedik fordulójában hétfőn 18 órakor a Swietelsky-Haladás VSE együttesét fogadják a Dunaújváros Sportcsarnokban. A szombathelyiek annak ellenére veszélyes ellenfelek, hogy ebben a szezonban eddig nem szerepelnek kiemelkedően. Tíz ponttal gyűjtöttek kevesebbet, mint az újvárosi alakulat, és a bajnoki tabella hetedik helyén állnak. Jó előjel, hogy a negyedik fordulóban idegenben is sikerült őket megverni. A Savaria Arénában aratott 5-3-as siker alkalmával Hosszú Ádám mesterhármast szerzett, Klacsák Bence pedig két alkalommal talált a vasi gárda kapujába.

A fehér mezes Fridrich Dávid az előző körben idegenben betalált az Aramis SE kapujába Fotó: Ady Géza

Legutóbb az Aramis SE ellen idegenbeli döntetlennel két pontot vesztettek az újvárosiak. Pedig Fehér Zsolt vezetőedző szerint a labdatartásban olyan statisztikai mutatót produkált a csapat, amilyen még nem volt ebben a szezonban. Sajnos ezen a mérkőzésen néhány játékos nagyon fásultnak és fáradtnak tűnt. Korán cserét kértek, amiben a budaörsi pálya talaja is közrejátszott. Ez a borítás nagyon megfogta a lábat, kevesebb játékkal is hamarabb elfáradtak rajta a játékosok. Azt azonban nem szabad hagyni az újvárosiaknak, hogy a Haladás játékosai a hétfői napon ebből kiindulva vérszemet kapjanak.

Amennyiben az újvárosiak a szokásos tempóban játszanak, és rengeteget birtokolják a labdát, akkor hazai környezetben esélyük sem lesz a szombathelyieknek, akik a legutóbbi két mérkőzésükön vesztesen hagyták el a küzdőteret. A kilencedik fordulóban a Rába ETO otthonában kaptak ki 7-2-re, s legutóbb a Nyírgyulaj KSE vendégeként szenvedtek 3-2-es vereséget. Az újvárosiaknak különös figyelmet kell fordítaniuk a házi góllövőlistán holtversenyben élen álló Öreglaki Norbert, Gyurcsányi Zsolt, Hegyesi Zsolt trióra.

A forduló további párosítása a következő: MVFC-Berettyóújfalu - FC Veszprém, FTC Futsal-Fisher Klíma - Rába ETO, Bőny-Szavill Consulting - Aramis SE, Nyírgyulaj KSE - Göcsej SK.

1 Rába ETO 11 10 0 1 81-24 30

2 Veszprém 11 7 1 3 46-25 22

3 MVFC 11 6 3 2 38-24 21

4 Dunaferr 11 6 3 2 55-42 21

5 Aramis SE 11 5 2 4 47-50 17

6 Göcsej 11 4 0 7 27-49 12

7 Haladás 11 3 2 6 38-43 11

8 FTC 11 3 2 6 31-40 11

9 Nyírgyulaj 11 3 2 6 17-38 11

10 Bőny 11 0 1 10 26-71 1

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!