Sport

2017.08.04. 16:10

EYOF után: teljesen elégedett a Rácalmás SE kenusa

RÁCALMÁS Egy hete múlt, hogy szombaton befejeződött Győrben az EYOF, az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál. Az eseményen részt vett a Rácalmás SE kenusa, Horváth Benedek, aki bravúrosan szerepelt, három ezüstérmet szerzett.

Agárdy Csaba

Horváth Benedek (15-16 évesek között) egyesben kétszáz és ötszáz méteren is második lett. Mixben a szegedi Molnár Csengével ötszáz méteren ugyancsak második lett, kétszázon pedig negyedikként végeztek.

- A viadal előtt azt nyilatkozta a Dunaújvárosi Hírlapnak, hogy minden számban szeretne dobogóra lépni, majd a végén hozzátette, már azzal teljesen elégedett, hogy sikerült kivívni az indulás jogát. Akkor most hogyan állunk?

- Maximálisan elégedett vagyok. Mindkétszer a spanyol Manuel Fontas Senoras-tól kaptam ki. Jó pályákat eveztem a döntőkben, a maximumot nyújtottam. Az is rengeteget számított, hogy az edzőm, Vízi Gábor ott volt velem, nagyon sok jó tanácsot kaptam tőle. A kétszáz párosban a legjobb idővel kerültünk döntőbe, de a finálé előtt mindkettőnknek volt egy futama egyesben, ahol nagyon ki kellett hajtani magunkat, erre ráment a mix döntő.

- Két éve kenuzik, és máris túl van egy nagy nemzetközi megmérettetésen. Milyen élményekkel gazdagodott Győrben?

- Hatalmas élmény, nagyon jól szervezett volt az esemény. Sokan szurkoltak nekünk, végig nagyszerű hangulat vett körül minket.

Horváth Benedek (balra) bravúrosan szerepelt, három ezüstérmet szerzett a győri ifjúsági játékokon
Fotó: amatőr

Vízi Gábor, Horváth Benedek edzője teljesen elégedett a tanítványával. Elmondta, a három ezüstérem önmagáért beszél, amit egy olyan mezőnyben ért el, amelynek tagja volt az összes európai kajak-kenu hatalom. A szakember hozzátette, a spanyol rivális, ha nem is sokkal, de jobb volt "Beninél", és ezért megérdemelten szerezte meg egyesben az aranyérmeket.

- A gyerekek fantasztikus teljesítményt nyújtottak, hiszen minden szakágban nyertek érmet. De nem csak az eredmények miatt vagyok rájuk nagyon büszke, hanem azért is, ahogyan egymás mellé álltak, ahogyan remek csapatot alkottak az elmúlt napok során. Egy-egy ilyen nagy versenynek, olimpiai fesztiválnak mindig vannak különleges pillanatai, egyéniségei.

- Az aranyérmesek mellett számomra az egyik ilyen kis csoda Horváth Benedek, aki csupán két esztendeje kezdett el kenuzni, s három ezüstéremmel zárta az EYOF-ot - így értékelte a látottakat a Magyar Kajak-Kenu Szövetség honlapján Hüttner Csaba csapatvezető, aki egyben a felnőtt válogatott szövetségi kapitánya.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!