Sport

2017.01.03. 19:55

Fekete Gólyákat látogatnak

Dunaújváros - A böjtölést követően a nagyon várt Kispest elleni bajnoki mérkőzésben nem csalódott a dunaújvárosi közönség. A 43-27-es hazai győzelem szórakoztató játéka tetszett, ám a kapott gól soknak tűnik.

Jankó Árpád

Egyszóval: a védekezésen lehet és kell is még javítani. Ám visszatérve a Kohász támadójátékára, valóban elmondható, hogy helyenként szép, tetszetős kézilabdát mutatott be a hazai csapat. Különösen attól kezdve tudtuk a góljaink számát növelni, amikor Bulath Anita a második félidőben beállt. Kiválóan mozgatta a társait kapu előtt. György László edző (aki helyettesítette Zdravko Zovko vezetőedzőt, aki édesanyja halála miatt utazott haza), szintén szépséghibának tartotta a kapott gólok számát.

- Viszont szép támadásokat vezettünk. A csapat közepén a három játékosunk, Karnik, Szalai, Kudor egyre jobban megértik egymás játékát, Csapó Kyra kapus remekül védett, és a szélsők teljesítményével sincs gond. Annak is örültem, hogy minden játékosnak tudtam lehetőséget adni a játékra. A közeljövőben kell valamilyen megoldást találni a jelenlegi állománnyal az átlövő posztra. Tehát nem átigazolásra gondolok. Ma Szekszárdon kell a Magyar Kupában nyernünk és továbbjutnunk. Ez a kupamérkőzés jó felkészülés lehet a január 7-ei, Fradi elleni találkozóra. Nekünk az FTC, a Debrecen és az Érd együttesével kell felvennünk a harcot, s ellenük kell nagyon felkészülni. Agresszív védekezést, magabiztos, jó játékot, és természetesen biztos továbbjutást várok Szekszárdon - nyilatkozta.

Csapó Kyra a Kispest elleni bajnoki mérkőzésen nagyszerűen védett - formája megnyugtató Fotó: Ady Géza

A Szekszárdi Fekete Gólyák KC csapatában a Tolna megyei és a dunaújvárosi klub megállapodása szerint kettős igazolással játszik Nick Viktória, Gindeli Panna és a kapus, Pálinkás Viktória. Ám ez a szerződés a Magyar Kupára nem érvényes. Tehát ők nem vehetik fel a Fekete Gólyák mezét ezen a találkozón. Gindeli Panna a következőképpen jellemezte a Gólyák együttesét.

- Tudnak meglepetéseket - negatívat is - szerezni. A 32 éves Weigel Zita átlövő poszton nagyon eredményes. A csapat zöme fiatal, de nem mondható el róluk, hogy gyors játékosok. Bár a NEKA gárdáját megverték, a Kohásznak kötelező a győzelem és a továbbjutás az NB I B-s együttes ellen - nyilatkozta a dunaújvárosi-szekszárdi játékos.

A Magyar Kupa legjobb négy csapata között már a Győri Audi ETO és a Fradi is szerepel. A négyes döntő másik két helyéért folyik a verseny. A negyedik forduló párosítása a következő: Szekszárd - D. Kohász, DVSC - MTK, Szeged - Érd, Fehérvár - Mosonmagyaróvár. A négy továbbjutó közül kerül ki majd a két négyes döntős csapat egy újabb fordulót követően.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!