Sport

2017.09.05. 17:15

A Dragon Steel SE sárkányhajósai két ezüstöt hoztak a Tiszáról

SZEGED A dunaújvárosi Dragon Steel Sportegyesület versenyzői az elmúlt szombaton a Szegedi Sárkányhajó Fesztiválon vettek részt. Remekül alkalmazkodtak a Tiszához!

Gróf András

A rendezvényen huszonhárom csapat mérte össze a tudását a nap során vegyes, open és maraton számokban. A viadal a Tisza-parti város Öreg híd feletti szakaszán zajlott. A dunaújvárosi egyesület vegyes csapattal indult rövid távon és 2000 méteren is. A rövid távon, a vegyes kupában tizenöt együttes állt rajthoz. A Dragon Steel SE MastersKék nevű egysége, a száznyolcvan méteres rangsoroló után a második, tehát a legerősebb dimenzióba jutott, majd a középfutam megmérettetése után egyenesen a nagy döntőbe került. A fináléban, ahogy a középfutamban is - a Tisza folyó adottságai miatt -, egymás után két száznyolcvan métert kellett „lenyomni”. Végül az erős ellenfelekkel szemben, a fárasztó küzdelmek során, a második legjobb összesített idővel, megérdemelt ezüstérmet szereztek.

A délutáni 2000 méteres futamnak az újvárosiak ugyanezzel a csapattal vágtak neki a maraton open kategóriának. Itt főleg tiszta fiú legénységgel indítanak csapatokat, de mivel a verseny a legjobb edzés, így a dunaújvárosiak nyolc nővel nevezték a hajójukat ebben a kategóriában is. Ahogy eredményünk is igazolja, kár lett volna kihagyni ezt a versenyszámot, mert a tizenhárom induló egység közül megszerezték a Dragon Steel SE második ezüstérmét is a szegedi versenyen.

A verseny idejére a hét végi időjárás kegyeibe fogadta a sárkányhajósokat Szegeden Fotó: amatőr

A dunaújvárosi klub színeiben versenyzők névsora: Balla Gábor, Bíró Andrea, Bordás Krisztina, Csobaji Botond, Inger Ádám, Inger Zita, Mester Zoltán, Mester Zoltánné, Mikulka Petra, Nagy Sándor László, ifj. Nagy Sándor, Pipa Károly, dr. Rubics László, Rubicsné G. Lívia, Szabó Ildikó, Szatmári Csaba, Szvoboda Ferenc, Tóth Edit, Tóth Gergely, Zémann Viktória. GA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!