Sport

2016.06.12. 17:10

Finn túra előtt a válogatott

Dunaújváros - Az elmúlt héten városunkban edzőtáborozott a magyar ifjúsági férfi röplabda-válogatott, amelynek keretébe ezúttal öt Dunaferr játékos kapott meghívót.

Gróf András

A Dunaferr tehetségei közül Flachner Dániel, Csizmadia Tamás, Móró Ákos, Hartyányi Gergő és Kiss Marcel kapott lehetőséget Tomanóczy Tibor szövetségi kapitánytól.

Tomanóczy Tibor Fotó: archív

- Finn barátaink meghívására június 15-én indulunk Finnországba, hogy részt vegyünk egy közös edzőtáboron, ennek az előkészülete volt a dunaújvárosi közös program. A kinti helyszín, a finnek olimpiai edzőtábora számunkra nem ismeretlen, hiszen a tavalyi évben is jártunk ott. Mi most a finnek korosztályos válogatottjával közös edzőtáborozáson, valamint több felkészülési mérkőzésen veszünk részt. Az idén számos nemzetközi megmérettetése lesz a válogatottnak. Az első az augusztusi csehországi torna, amelyet megelőz majd még egy bő kéthetes dunaújvárosi edzőtábor. Ide több ország válogatottját hívtuk meg. Biztosan itt lesz az izraeli és a finn csapat, de a létszámot szeretnénk még egy ország válogatottjával bővíteni, akik lehetnének Törökország, vagy Bulgária legjobbjai.

Címkék#röplabda

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!