Egervári Sándor pályaedzője, Kenyeres Imre szerint a futballunk előrelépett

– Szép a feladat, 250 gyerek, összesen tizenhárom – ebből hét versenyző – korosztállyal dolgozunk, három lánycsapat is hozzánk tartozik. A korábbiakkal ellentétben, új versenykiírás alapján a 12 és 13 éves korosztály is országos bajnokságban vesz majd részt. Korábban ezek a csapatok Bozsik-programokban indultak, most a területi elven működő bajnokságban, így nem kell nagy távolságokat megtenni. Továbbá nem lesz feljutó és kieső, nem nehezedik eredménykényszer a csapatokra és a gyerekekre.

– Előzőleg a Puskás Akadémián dolgozott. Ugyanilyen beosztásban?

– Nem, ott szekcióvezető voltam, az U16 és az U21 közötti együttesek tartoztam hozzám. Ez most egy nagyobb feladat, itt a teljes utánpótlást felügyelem.

– A felnőttfutball nem hiányzik?

– Jelenleg nem, nagyon izgalmas a mostani feladatom, kitölti az időmet. Korábban a PFLA felügyelte a Vidi utánpótlását is, amikor a szétválás megtörtént, akkor bíztak meg azzal, hogy a fehérvári utánpótlást irányítsam. Dolgoztam korábban is fiatalokkal, 1983-ban kezdődött az edzői pályafutásom, a Kossuth KFSE csapatánál voltam másodedző, az NB II-ben, Faragó Lajos volt a vezetőedző. Aztán tevékenykedtem a KSI-ben, kicsikkel, 12 évesekkel. Onnan az MTK-hoz kerültem, a 16 éven aluliakkal, tehát a serdülőkkel. Három év után következtek az ifik, majd a tartalékok a Hungária körúton. A kilencvenes évek elején az MTK kiesett a legmagasabb osztályból, az általam irányított tartalékegyüttes megszűnt. Az MTK kipottyant az NB I-ből, Egervári Sanyi viszont megmentette a kieséstől a BVSC-t, a következő teljes évre hívott pályaedzőnek, akkor kezdtünk közösen dolgozni, 1994 nyarán. A vasutasoktól eljöttünk, Érden dolgoztunk az NB II-ben, a klub legjobb helyezését értük el. Egervári Szaúd-Arábiába került, én pedig Grenadára. Hazajöttem, az MTK ifijét vezettem, Egervári a felnőtteket dirigálta, Pölöskei Gábor volt a segítője. Bajnokok lettek, majd Sanyi elfogadta a Dunaújváros invitálását. Oda már engem vitt magával.

Kenyeres Imre (elöl) jelenleg a Videoton utánpótlásának igazgatója Fotó: archív

– Három évet töltöttek az acélvárosban. Azonnal bajnoki címet nyertek. Rendkívüli időszak volt a helyi futball és alighanem az önök életében is.

– Családias volt a légkör, nagyon jól éreztük ott magunkat. Az első évben aranyérmesek lettünk, második esztendőben sem sok hiányzott a legfényesebb medálhoz, ezüstöt szereztünk, az utolsó évben pedig 5. helyen zártunk. Az arany után a nemzetközi kupában sem vallottunk szégyent, közel voltunk a csoportkörbe jutáshoz. Visszatértünk az MTK-hoz, újra bajnokok lettünk. A Vasasnál kis időt töltöttünk, nem szép emlék. Kuvaitba kerültünk, az már sokkal jobban sikerült, az al-Salmiya csapatával ezüstérmesek lettünk. Győrbe hívtak bennünket, bronzérmet szereztünk, ám a következő szezont nem dolgoztuk végig. Az U20-as válogatott következett, bronzérmesek lettünk az egyiptomi világbajnokságon, ami elképesztő élmény volt. Aztán megkaptuk a felnőttválogatott irányítását, Erwin Koeman távozása után. Három éven át voltam a kapitány első számú segítője. A felnőtt nemzeti együttesnél dolgozni a szakma csúcsát jelenti. Sok sikerben volt részem, klubcsapattal bajnoki címeket nyerni is csodálatos érzés, óriási dolog. De az U20-es válogatottal világbajnoki bronzot szerezni, valamint győztes Eb- és vb-selejtezőkön ülni a válogatott kispadján, az még magasztosabb.

– Voltak ajánlatai az élvonalból, vezetőedzőnek hívták pár helyre, de mindig nemet mondott. Nem bánta meg?

– Ez kétoldalú dolog. Amikor vezetőedzőnek hívtak, mindig azonnal jeleztem Egervárinak. A mi kötődésünk erős, a húga a feleségem. Mindig próbált lebeszélni, mindig sikerült is neki. Elmondta, nem szeretne mással dolgozni, csúnya szóval, nem akar új edzőt betanítani. Ráadásul itthon top munkáink voltak, szinte mindig bajnoki címért harcoltunk. Az igazsághoz tartozik, egy vezetőedző nem azért, mert nem akar, de gyakran előfordul, hogy egyéb elfoglaltsága miatt hetente egy-két napot nem tud ott lenni a csapattal. Edzőképzőre jár, ellenfelet néz, vagy csak szimplán a tulajdonos magához rendeli. Nem mindegy, kire hagyja az együttest, Sanyi bennem mindig megbízott, tudta, hogy a munkát elvégezzük.

– Egy évre mégis elment Grenadába, szövetségi kapitánynak.

– Amikor Sanyi Szaúd-Arábiában tevékenykedett, másodedzőként. Másfél évig dolgoztam a karibi országban, három hivatalos meccsen ültem a kispadon, világbajnoki selejtezőkön, Antigua és Barbuda ellen, idegenben 2-2-re végeztünk, Anguilla legjobbjait 12-1-re vertük, Guyanát pedig 2-0-ra. A százezres lélekszámú ország gyönyörű, de haza akartam jönni, hiányzott a család. A kisebbik lányom ugyan velem volt, ott járt iskolába, 7. osztályba. Az országos bajnokság akkor indult Grenadában, én szerveztem meg, a korosztályos válogatottakat is vezettem, az országos ifjúsági és sportminisztérium alkalmazott. A felnőtt válogatott ennek egy része volt.

– Később, itthon nem kapitány lett, hanem annak a segítője. Három és fél éven át dolgozott Egervári Sándorral. Világversenyre nem sikerült kijutniuk, vélhetően mégis szívesen gondol arra az időszakra.

– Egyértelműen. Úgy gondolom, folyamatosan felfele íveltünk. Persze, voltak hullámvölgyek is, nem túl jól sikerült mérkőzések. Azt gondolom, azoknak a feltételeknek maradéktalanul megfeleltünk, amiket az elnökség célul tűzött ki a szerződés megkötésekor. Először Eb-selejtezőkön voltunk érdekeltek, a hollandokkal és a svédekkel. Mindkét együttes előttünk végzett. Végrehajtottunk bravúrokat, valamint a kicsiket – akiket annak nevezünk – oda-vissza gond nélkül megvertük. Nyolcat rúgtunk San Marinónak, négyet Izlandnak. A hollandoktól itthon 4-0-ra kikaptunk, a visszavágó jóval szorosabb volt, nagyon jó meccsen veszítettünk 5-3-ra, abban a mérkőzésben a győzelem is benne volt, Gera Zoltán extra játékával. Rendkívül izgalmas meccsen, a Puskás-stadionban 2-1-re legyőztük a svédeket, arra az eredményre is büszkék lehetünk. Az utolsó fordulóig valós versenyben voltunk az Eb-részvételért, amit komoly fegyverténynek tartok. A 2012-es Eb-re jutás kapcsán a hollandokkal és svédekkel harcoltunk, aztán a világbajnoki selejtezőkön szintén a hollandokkal, valamint a románokkal. Alulmaradtunk. Az első sorozaton 19 pontot szereztünk, a másodikon pedig 18-at. Dárdai Pál és Bernd Storck kevesebbet, az Eb-selejtezőkön a válogatott 17 ponttal lett harmadik, de az új szabályok szerint, a létszámemelés miatt ez a helyezés elég volt a norvégok elleni pótselejtezőhöz. Egyébként az, hogy kevesebb pontot szereztek, mint mi, nem von le semmit az érdemeikből.

– Visszatérve az önök vb-selejtezőire. Az amszterdami, hollandok elleni, 8-1-es vereség pecsételte meg a stáb sorsát. A kapitány a meccs után lemondott.

– Előzőleg a törököket 3-0-ra megvertük itthon, Isztambulban 1-1-es döntetlenre végeztünk, ott is volt esélyünk a sikerre. A nagy gondot az itthoni, zártkapus, románok elleni meccs jelentette, jól játszottunk, végig kézben volt a meccs, 2-1-re vezettünk, a 93. percben Vlad Chipciu egyenlített, szabálytalan góllal, ugyanis a labdát birtokló Varga Józsikát lerántották. A meccs után Hajnal Tamás stuttgarti klubtársa, Alexandru Maxim – aki a szabálytalanságot elkövette – oda is ment a középpályásunkhoz, hogy szabálytalankodott, de a bíró nem állította meg a játékot. A német játékvezetőt utána el is tiltották, de rajtunk ez már nem segített. Ha nem egy pontot szerzünk, hanem hármat, más a folytatás, a románoknak két ponttal kevesebb van, mögöttünk helyezkednek. Bukarestben 3-0-ra kikaptunk, de ez is belefért volna a csoport második helyéhez. Viszont ezek után győzelemre kellett játszanunk Amszterdamban. Nem volt más esélyünk, nyíltan kellett futballoznunk.

– Átszaladtak az együttesen.

– Egervárit sokan szidták emiatt, támadni próbáló csapatot állított össze. Ha kimész egy védekező brigáddal, bunkerfutballt játszol, eleve feladod a támadások lehetőségét, és kikapsz 3-0-ra, akkor meg ezért fejeznek le. Mondván, miért nem próbáltál támadni, gólokat szerezni a kijutás érdekében?

– Tehát ez zsákutca volt.

– Ha nem 8-1 a vége, hanem mondjuk 3-2, azzal ugyanúgy nem jutunk ki az Eb-re, viszont vélhetően folytathattuk volna a munkát. Amszterdamban beleszaladtunk egy hatalmas fiesztába, a hollandok már kinn voltak a 2014-es, brazíliai vb-n, a kezdés előtt két órával megtelt a stadion, brazil tánckarral, szambaiskolák bemutatójával, a közönség őrjöngött. Továbbá nagyon okosan az volt a szlogen, a játékosoknak címezve: a csapat már kijutott Brazíliába, de a focisták még nem. Ebből következően mindenki bizonyítani akart, habzó szájjal ment előre, nem kényelmesen futballozott. Plusz motivációt jelentett Robin van Persie-nek, hogy a válogatottban szerzett gólok tekintetében utolérhette Patrick Kluivertet. Szóval, nem alakultak jól a dolgaink. Nekünk minden rosszul sült el, nekik minden bepattant, öngólt is fejeltünk. Néhány játékos miatt utólag támadtak bennünket, olyan posztokon voltak gondjaink – például balhátvédben –, amelyek azóta sem megoldottak. Devecseri a Haladásban abban a szezonban, sőt, az előzőben is megbízhatóan játszott, a mutatói jók voltak, gyorsaságban, szerelőkészségben, agresszivitásban azon a meccsen nem ment neki. Előzőleg Guzmics Ricsi Bukarestben hibázott nagyot, adott gólpasszt Maricának. Azóta a válogatott oszlopa, ha egészséges. Akkor nyeretlen kétéves volt – kis túlzással –, azóta harmincszoros válogatott, rutinos játékos, aki az Eb-n is a csapat meghatározója volt, kifogástalanul futballozott. Nálunk azzal vált híressé, hogy a romániai selejtezőnket rosszul kezdte, ezzel kerültünk hátrányba.

– Guzmics előzőleg életében nem játszott összesen 50 ezer néző előtt, pokoli hangulatban.

– Az a kezdés nagyban befolyásolta a későbbi, 3-0-s végeredményt. Ilyen gyűlöletet én sem tapasztaltam korábban egyetlen meccsen sem. Az egész miliő rátelepedett a csapatra, a mellkasomon éreztem azt az atmoszférát, megremegtek a lábak. Guzmics sokat tanult ebből, segített neki abban, hogy később jó játékossá váljon. Támadták a csapatot, azt mondták, szégyenteljesen, betojva futballoztunk, a statisztikák mást mutattak, többet birtokoltuk a labdát, a párharcokban nem maradtunk alul, a sikeres átadások számában is felülmúltuk őket. Amiben nagy volt a különbség: a kapura tartó lövésekben, mi jóval kevesebbszer jutottunk el a tizenhatosig. Ha valaki a gólokat nem nézi, csak az egyéb statisztikákat, azt gondolhatja, kiélezett meccs volt. Ezzel szemben kikaptunk 3-0-ra. Az első percekben kaptunk egy gólt, negyedóra kellett, mire valamelyest észhez tértünk. Húsz perc után kijöttünk a szorításból, kaptunk egy bombagólt, a harmadikat a lefújás előtt.

– Egy évvel később, Dárdainál is hátrányba került a csapat, de utána átvette az irányítást. Végül Dzsudzsák bombagóljával egyenlített.

– Igen. A mi csapatunkból többen játszottak Dárdainál is, addigra gyűjtöttek annyi tapasztalatot, ami kell egy ilyen meccs megvívásához.

– Egyébként Amszterdamban, 8-1-nél tudta, hogy Egervári a lefújás után azonnal lemond?

– A hatodik gól után mondta, itt le kell mondani. Igazat adtam neki, ilyen vereség után nem lehet más megoldás. Az utolsó, Andorra elleni selejtezőt Csábi József kollégám vezényelte, 2-0-ra győztünk, Nikolics lőtt egy gólt, a második találat öngól volt.

– Aztán jött Pintér Attila, az új szövetségi kapitány.

– Nem sokáig volt szakvezető, a munkáját nem szeretném minősíteni. Dárdai követte az első, az észak-írek elleni, 2-1-re elvesztett vb-selejtező után. Engem nem lepett meg Dárdai kinevezése, a német, profi futballban edződött, a válogatottban már nem dolgoztunk vele, a pályafutása végén járt, bokasérüléssel küzdött. Előzőleg, a BVSC-ben pár hónapot igen, húsz évvel ezelőtt. Akkor került fel Pécsről. Volt abban logika, hogy szövetségi kapitánynak kinevezték. Edzőként ugyan fiatalnak, rutintalannak volt nevezhető, ám Pali játékosmúltja és a kialakult itthoni helyzet és hangulat miatt a megbízása nem volt indokolatlan. Akik figyelték a munkáját a fiatalokkal, azt mondták, az edzésvezetése, kisugárzása alkalmassá teszi kapitánynak. Céltudatos, eltökélt, jól is dolgozott a nemzeti tizeneggyel. Egységbe kovácsolta a csapatot, a sajtót, a közvéleményt, a válogatott mellé állt mindenki. Zártan védekeztek, ahogy a mi csapatunk is. Egervárival 34 meccsen ültünk a kispadon, a derbik 60 százalékát megnyertük. Ez komoly eredményességi mutató, kívánom, hogy más is érje el ezt, vagy hasonlót. Nem tartom valószínűnek, hogy ez a közeljövőben bárkinek sikerül. A feladatunk az volt, hogy a franciaországi Eb-re jussunk ki a csapattal. Csapatépítést kértek, ennek rendeltünk alá mindent. Átgondoltan próbáltunk építkezni, hogy a 2016-os Eb-n ott lehessünk, a fiataloknak, Komannak, Korcsmárnak és néhány további tehetségnek szavazzunk bizalmat. A hollandok elleni vereség azonban váltást okozott. Király, Gera, Dzsudzsák, Elek nálunk is kulcsember volt, Szalai, Stieber, Nikolics, Németh Krisztián és Guzmics is sok bizalmat kapott. Nyilván mindenki magának tulajdonítja a sikereket, de tárgyilagosan nézve elmondható, az Egervári-féle keret volt az alapja a tavaly nyári Eb-n szereplő gárdának.

– Dárdait Storck követte, amikor a Hertha nem engedte tovább dolgozni a fiatal kapitányt.

– Ez ésszerű lépés volt. Dárdai hozta ide a német szakvezetőt az utánpótlás élére, az adott helyzetben érthető lépés volt. Ami az Eb előtt, a franciaországi viadalon, valamint ami utána történt, azokat érdemes különválasztani, ha Storck magyarországi pályafutását elemezzük. A selejtezők zárása előtt átvett egy kész csapatot, azt nagyon jól tartotta tűzben, a meghatározó játékosok – Gera, Király, Juhász – nem csak a pályán, az öltözőben, hanem a hétköznapokon is profi mentalitást képviseltek. Ez óriási támasz egy edzőnek. Az Eb-n jól szerepeltünk, majd az idősebbek közül Király és Juhász lemondta a további szereplést, ez nem csak a pályán jelentett űrt, az ő erős, pozitív személyiségüket nem sikerült pótolni. Ez amúgy bármely edző számára komoly feladatot jelent, nem is megy azóta sem. Más feladat átvenni egy gárdát és szinten tartani egy-egy jó húzással. Storck bizonyította rátermettségét, a norvégok elleni selejtezőn Kleinheisler beválogatásával, ami telitalálat volt. El kell ismerni, nagyon jó húzás volt, ezt egyetlen magyar edző sem lépte volna meg. Az Eb után viszont egy teljesen más csapatot kellene építeni, ez már más feladat. Úgy tűnik, a német szakvezető ezt már nem tudja megoldani. A visszaesés leginkább ennek tulajdonítható. A sikerek hatására alighanem elhitte, akármihez nyúl, arannyá válik a kezében. A korábbi, váratlan húzások az utóbbi időszakban rosszul sültek el.

– De az Eb-n mutatott produkcióval nyilván ön is elégedett volt.

– Igen, jól futballozott a csapat, ami a kontinensviadal előtt és alatt történt, azzal kapcsolatban senki nem lehet elégedetlen. De azóta a kapitány nem tudott maradandót alkotni. Úgy gondolom, a tavaly nyári játék várakozáson felüli volt, az Andorra elleni játék kritikán aluli. A magyar futballt érdemes a két esemény közé pozícionálni. Nem vagyunk annyira rosszak, mint amit a júniusi, idegenbeli selejtezőn mutattunk. Amúgy a legutóbbi vb-selejtező előtt már voltak rossz érzéseim, amikor a szakvezető elkezdte kommunikálni, hogy kedvezményeket tesz, néhány játékost elenged, hogy a klubjukkal készüljenek. Úgy gondolom, válogatott kapcsán, tétmeccs előtt ez nem megengedhető, rossz előjel volt az is, hogy pár nappal korábban, az oroszok ellen, hazai pályán rosszul játszottunk, kísérleti csapattal úgy kaptunk ki 3-0-ra, hogy nem volt közünk a barátságos meccshez. Úgy gondolom, néhány magyar edzőnek az is az állásába került volna. Sanyit többször is a szőnyeg szélére állították elnökségi üléseken, előkészületi meccsek után, amelyek nem sikerültek jól. Amikor kísérletezni próbáltunk. Pedig nem ment tétre, számon kérték, miért játszottunk 1-1-es döntetlent a bolgárokkal Győrben, illetve ugyanott csak 1-0-ra vertük Kuvaitot. Magyar edző az andorrai vereséget nem élte volna túl. Vagy lemond, vagy lemondatják. Visszatérve még az Eb-re, én is nagyon szurkoltam, ahogy mindenki, de nehezen tudtam magam túltenni azon, hogy nem lehetek ott a kispadon. Végig úgy éreztem magam, mint a kisgyerek, aki karácsonykor kap ajándékot, de aztán elveszik tőle, más játszik vele tovább. Úgy gondoltam, nekem kellene ott lennem, Egervári stábjában, az edzői pályám csúcsa lehetett volna. Elhivatott voltam, bíztam benne, hogy mi is sikerrel abszolváljuk a selejtezőket. De az amszterdami vereség után érthetően Sanyi lemondott. Évekkel korábban, az U20-as vb-n megtapasztaltam, milyen fantasztikus hangulata van egy világversenynek. Egy hónapig csak a futballal éltünk, napi 3-4 óra alvással, ezzel együtt is csodás volt az egész rendezvény. A felnőtteké meg különösen az.

– A tavaly nyári Eb után következtek a vb-selejtezők, nem leszünk ott a jövő nyári, oroszországi erőpróbán. Bízott a szereplésben?

– Az Eb-selejtezők kapcsán nagyon jó volt a sorsolásunk, láttam a lehetőséget, hogy akár a második helyet is megszerezhetjük – nagy szerencsével egyenes ágon is kijuthatunk –, főleg azok után, hogy a görögök rettenetesen szerepeltek. A velünk szemben esélytelennek vélt gárdákat előzőleg gond nélkül vertük oda-vissza. A magyar foci előrelépett az utóbbi években, a negyedik kalapból kerültünk a harmadikba, aztán a másodikba. Az Eb-selejtezők sorsolásakor mi a második csoportból érkeztünk, ami köszönhető volt az Egervári-csapat eredményeinek is. A görög jött az elsőből, mi a másodikból, a román a harmadikból, az északír a negyedikből. Most jóval nehezebb volt a sorsolás, Portugália és Svájc is erősebb nálunk.

– Tavaly nyáron csökkentették az NB I-ben induló csapatok számát, 16-ról 12-re. Hozott ez színvonal-emelkedést?

– Úgy gondolom, a 16 csapatos bajnokság azért volt jó, mert területi elosztásban megjelent szinte minden országrész, tájegység. Ez jó hatással volt az utánpótlásra, sok gyerek kezdett mindenütt focizni, látta az esélyt, hogy a szülővárosában, vagy a közelében majdan futballista lehet. A 16 csapatos pontvadászatot az ország gazdasága elbírná. Azzal, hogy kevesebb csapat van, komolyabb szűrőn keresztül, kevesebben kerülnek az élvonalba, ebből következően jobb futballisták szerepelnek az élvonalban. Emiatt a meccsek nívósabbak, a küzdelem nagyobb. Mivel nagyobb a harc a bennmaradásért, a csapatok sokkal óvatosabbak, mint korábban, nem mindegy, hogy 16-ból esik ki kettő, vagy 12-ből. A pillanatnyi eredménykényszer miatti megfelelés egy profi edzővel szemben teljes reális elvárás, azonban mivel mindenki retteg a vereségtől, senki nem mer kockázatot vállalni, illetve minimálisat. Mindenki kivárásra játszik, amit meg is tudok érteni, két rossz meccs, és már be is remeg a kispad. Finoman fogalmazva: a külföldi és a magyar edző megítélése itthon nem azonos, ezért a hazai tréner érthetően nem óhajt indokolatlan rizikót vállalni. Üdítő kivétel a Bódog Tamás vezette Diósgyőr, ők mernek bátran futballozni, már az ellenfél tizenhatosán visszatámadnak, próbálnak labdát szerezni. Sok, hasonló szemléletű edzőre lenne szükség. A Dárdai által vezetett válogatottja is eredményes volt, Bódog klubcsapata is az.

– Lehet abban összefüggés, hogy mindketten évtizedeket töltöttek a Bundesligában, játékosként, majd edzőként?

– Biztosan van, a német futball szervezettsége, precizitása elvitathatatlan, legutóbb a válogatottjuk világbajnok lett. Biztos, hogy van összefüggés az ott töltött időszak, a tanultak és a mostani sikereik között, de nagy hiba lenne azt gondolni, hogy a Magyarországon tapasztalatot szerzett edzők ezt nem tudják megcsinálni. Elég kimenni néhány hazai, utánpótlásmeccsre, ott is lehet látni korszerű, jó futballt játszó csapatokat. Megvan az a magyar szürkeállomány is, amely képes a feladatok megoldására. Járok képzésekre, előadásokra, amelyek egyértelműen hasznosak. Ezek a programok interaktívak, a külföldi tréner előadása után lehet kérdezni, azt tapasztalom, hogy a magyar edzők kellően nyitottak és felkészültek. Debrecenben, a stadionban tartott előadást a Real Madrid utánpótlásképzési igazgatója, háromezer magyar edző ült a lelátón.

– Azt mondják, a magyar futballban most sok pénz van, talán túl sok is. Osztja ezt?

– Valóban több a forrás, ami örömteli, de nyilván lehetne még több is. Sokkal jobbak a feltételek, anno sokat dolgoztam az MTK utánpótlásában, hadd ne mondjam, milyen körülmények között. Ami most van, ahhoz képest kétségkívül paradicsom. Nem csak a Vidiben, másutt is. A kis kluboknak is vannak normális pályái, a gyerekeknek szép szerelése. Ma már lehet minőségi munkát végezni, de azt ne felejtsük el, azok a feltételek, ahol most egy felnőtt, vagy utánpótlásedző dolgozik, nyugaton harminc éve is megvoltak. Utol nem értük őket, csak zárkózunk, elértük azt a minimumot, ami másutt három évtizede is természetes volt. Ez is óriási dolog. A képzés, a tudományos háttér fejlődik, de a korábbi hátrányt még nem sikerült teljesen eltüntetnünk, de dolgozunk rajta. Épülnek a stadionok, a meccsek jobbak, a következő lépés, hogy visszahozzuk a nézőket a lelátóra. Van sok jó meccs, sok rossz is. Hollandiában is láttam gyenge találkozókat, 25 ezer ember mégis tombolt a lelátón. Nagy öröm, hogy a Vidi óriási bravúrra volt képes a nemzetközi porondon, a Bordeaux kiütésével.