Sport

2015.07.15. 18:13

A mester szeme mást is észrevesz - Kiss László dunaújvárosi edző hetvenen túl is aktív

Dunaújváros - Rangos vendég járt a napokban a Fabó Éva Sportuszodában, a legendás úszóedző, Kiss László.

Gallai Péter

A Jövő Bajnokai Program keretében a közép-dunántúli úszó régióválogatottnak nálunk rendeztek felmérőt, amelyen dr. Hargitay András utánpótlás kapitány mellett itt volt Kiss László, a magyar úszósport elsőszámú szakvezetője is.

Egerszegi Krisztina mellett számtalan klasszis edzőjeként, majd szövetségi kapitányaként száznál is több olimpiai, világbajnoki és Európa-bajnoki éremmel büszkélkedhet Kiss László, aki ugyanolyan örömmel figyeli és segíti a jövő tehetségeit, mint a nagyokat. Éppen előbbi miatt látogatott Dunaújvárosba.

Az eseményen interjút kértünk a legendás mestertől, amelyben Kiss László nem csak a gyerekekkel való foglalkozásról, hanem a Dunaferr-DVSI két világbajnoki résztvevőjéről is beszélt.

- Miért fontos, hogy személyesen jelen legyen a gyerekek felmérésein dr. Hargitay Andrással?

- Minden ilyen eseményen ott vagyunk, ami nem nekünk, vagy a gyerekeknek fontos, hanem mindannyiunknak, a magyar úszósportnak. Ezeken az alkalmakon nem csak a vízben nézzük meg őket négy úszásnemben, hanem orvosi vizsgálaton is felmérjük őket, vagy azt, milyen lazák.

- Mit kell pontosan érteni lazaság alatt?

- Erre is megvannak a méréseink, amely minden sportágban fontos, de úszásban különös jelentősége van, aki jól akar szerepelni, annak ebben is jónak kell lennie. A folyamatosan végzett lazító gyakorlatokkal lehet ebben is fejlődni.

- Láttam, a vizes teszt során szigorú tekintettel, papírlapokkal a kézben figyelik az edzőkkel, amint a fiatalok a medencében teljesítenek.

- Kettesével nézzük végig a versenyzőket és a négy úszásnem technikai hibáit én mondom el. Ez leírjuk, majd összevetjük az előző felmérővel. Mindez nem gyorsaságra megy, hanem a minél tökéletesebb technikai végrehajtás a cél. Az úszás, a lazítás és az orvosi anyag összességében képet ad a versenyzőnek, az edzőnek és a szülőnek. Ezek a felmérők nem arra mennek, hogy milyen szép és jó valaki, hanem a szakmai hiányosságokat emeljük ki, amit pótolni kell.

Kiss László a fiataloknak személyesen is elmondta tanácsait, ki tudja melyikőjük nyer majd olimpiát. Fotó: Ady Géza

Figyeltem, milyen atyai mozdulattal karolta át a gyerekeket, s mondta el nekik véleményét. Kivel jobb dolgozni, velük, vagy a felnőttekkel?

- Általában a csillogó szemű fiatalokkal jobb foglalkozni, főleg a nagy úszók lényegesen nehezebbek pszichésen. Összeségében azt hiszem mindkettő szép feladat, de az ember legnagyobb szerencséje ha a hobbija a munkája. Nekem ez kitölti az életemet, hiszen nyolcéves korom óta úszok, huszonegy voltam amikor edzősködni kezdtem, s ha megérem, akkor hetvenöt éves leszek decemberben és még mindig nagyon élvezem.

- Mennyire lehet érezni a megilletődöttséget az ifjakon, hogy ilyen szaktekintéllyel dolgozhatnak?

- Biztosan bennük van ez is, meg az, hogy kollégám, Hargitay András nagy úszó volt, sokszoros világbajnok. Ám nem ez a lényeg, hanem az: fogadják el amit mondunk nekik. Ugyanis az edzők minden nap ugyanazt a gyereket ugyanazzal a hibával látják, amit el is mondanak, de egy idő után már lehet nem veszik észre, annyira megszokják. Ilyenkor mi, nem azért, mert én vagyok a kapitány, más szemszögből nézzük őket. Egyébként az egész felmérési rendszert Andrással dolgoztuk ki és a versenyprogramot is. Most kétszáznegyven gyereket figyelünk folyamatosan, majd jövőre közülük marad a kétszer tizenötös válogatott keret és mennek korosztályonként felfelé. S remélem megérem még, hogy legalább egyikőjük eljut a felnőtt válogatottságig.

- Ha már a nagyok , a napokban véget ért magyar bajnokságon Balog Gábor és Takács Krisztián egyéni csúcsokat, olimpiai A szinteket úszott.

- A versenyzőknek, akik sok éve úsznak egy helyen, néha jót tesz a környezetváltozás, ez az egyik. (A fiúk a Dunaferr színeiben, de Győrött készülnek, a szerk). A másik, hogy úgy érzem, mindketten tisztességesen és jól szerepeltek, különösen Takács Krisztiánnak ötven gyorsa kiemelendő, amivel a világranglista ötödik helyére úszta fel magát. Balog Gábornak kétszáz háton vannak nagyobb sanszai, bár most százon jobb volt. Remélem a következő három hétben sikerül csúcsformába kerülniük. A legutóbbi vb-n három arany-, egy ezüst- és két bronz volt a csapat mérlege, ezt szeretnénk túlszárnyalni. Ennél részletesebben többet erről senkinek nem mondtam, és nem is mondok most sem.

Kiss László bár úszóként részt vett az 1960-as olimpián, nagy eredményt nem ért el. 25 évesen abba is hagyta a versenyzést. A Testnevelési Főiskolán 1971-ben szerzett edzői oklevelet, 1983-tól mesteredzőként rendkívül eredményesnek bizonyult tanítványaival, akikkel száznál is több érmet nyert olimpiákon, világ- és Európa-bajnokságokon. 2009-ben a százhalombattai városi uszodát róla nevezték el. Molnár Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság korábbi főtitkára az úszás Einsteinjének nevezte: Olyan ember ő, akinek a teljesítménye, pályafutása talán példa nélküli és páratlan, mindent tud az úszásról, a legeredményesebb női edző a világon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!